Belföld

Hernádi Zsolt: Ingyen nem adunk semmit

MTI / Kovács Tamás
MTI / Kovács Tamás

Hosszú interjút adott Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója a Telexnek, amelyben arról is beszélt, hogy szerinte nincs abban semmi kivetnivaló, hogy a cég és a magyar állam is egy alapítványba pakolta a Mol-részvényeit.

A Mol-vezér azzal kezdte, hogy „teljesen egészséges pénzügyi helyzettel rendelkező céget” vezet, amely „optimálisan ötvözi a saját tőke és az idegen tőke előnyeit”. Azt állítja, a jelenlegi eladósodottsága mellett is kifejezetten erős a vállalat.

Ingyen nem adunk semmit

– mondta Hernádi a közérdekű alapítványoknak – a Mathias Corvinus Collegiumot és a Budapesti Corvinus Egyetemet fenntartó alapítványokról van szó –átadott 100 milliárd forint értékű részvénypakettről.

Ezt azzal magyarázta, hogy csökkenteni fogják így a közvetlen támogatási és szponzorációs kiadásaikat. Valamint, hogy ezek a részvények továbbra is a Mol birtokában vannak, „be lehetne például őket vonni”. Azt is hozzátette, hogy ha ugyanezeket a részvényeket eladták volna, akkor az részvényáreséshez vezetett volna.

„Nem csak miniszterelnök úrral, de miniszterekkel és akadémiai emberekkel is beszélgettünk arról, hogy mi az előnye és mi a hátránya egy ilyen struktúrának” – mondta az alapítványi fenntartásról a vezérigazgató. Szerinte sikeres a kísérlet, bár még korainak tartja az értékelést.

 A Mol nem politizál, kormányoktól függetlenül teljesítünk – szerintem jól

– válaszolta Hernádi Zsolt arra, hogy mi lesz egy esetleges kormányváltás után, ha egyszer csak már nem kormánypártiak lesznek azok, akik az alapítványok kuratóriumaiban ülnek.

Hernádi azzal folytatta, hogy a Mol nem egyszerűen kooperál minden magyar kormánnyal, hanem „együtt építik a gazdaságot”.

A Mol-vezér a Horvátországban zajló büntetőügyéről is beszélt: „2019. december 29-én született meg az elsőfokú döntés. A bíróság Ivo Sanadert és engem is elmarasztalt, ami ellen természetesen azonnal részletes fellebbezést nyújtottunk be a Horvát Legfelsőbb Bírósághoz. Éppen ma reggel tűzte ki a bíróság a tárgyalási napokat, július 6-án és 7-én lesz másodfokon az ügy. Ennyi történt, zajlik a jogi folyamat”.

Biztos vagyok abban, hogy előbb-utóbb az igazság győz

– mondta az általa várt kimenetről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik