Mohos Márton / 24.hu
Belföld

János megint nekiállt vagdalkozni – Tarlós visszaszúrt Lázárnak

Lázár János a Telexnek adott interjút, ahol tőle nem teljesen szokatlan módon éles megjegyzéseket tett akár vele egy politikai közösségben lévő társairól is.

Azt már korábban idéztük, hogy

Simonka Györggyel az én problémám nem az, hogy itt van, hanem hogy ide került, mármint hogy közénk került.

Lázár amúgy közismerten nem ápolt jó viszonyt a különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőeljárás alatt álló Simonkával. Simonka a vád szerint közeli családtagjai és bizalmasai részvételével céghálót épített ki vissza nem térítendő EU-s támogatások megszerzésére.

Kapcsolódó
Fideszes belharc: Simonka György szerint törvénytelen, amit Lázár János tett
A vád alá helyezett politikus számára érthetetlen, hogy párttársának honnan lennének már megint információi mindenki előtt. Szerinte nélküle Lázár sem lenne ott, ahol.

A kormányzati politikából kitessékelt, időközben ménesgazdává avanzsált Lázár szerint „sokat segítenének a Fidesznek, ha ezek az ügyek nem lennének”, mert a Boldog István vagy Mengyi Roland elleni eljárások sem váltak a dicsőségükre. „Természetes, hogy ahol ennyi forrás van, ott megjelennek azok is, akik ebből részesedni akarnak. Az a lényeg, hogy melyik van többségben. Tehát először is azt kell vizsgálni, hogy mi a Fidesz szándéka.” Pont ezért úgy látja, hogy a jövőben a humánpolitikában a pártjának körültekintőbben kell eljárnia, „és a kockázatokat nem kell sokáig magunkkal vinni”.

Tarlós István is „kapott” az interjúban, mert Lázár azt mondta, hogy amíg Tarlós volt a polgármester, addig nem ő, hanem „a kormány fejlesztette” Budapestet.

Az ATV elérte Tarlóst, aki minderre csak azt mondta:

Úgy tűnik, hogy János megint nekiállt vagdalkozni, amire mindig hajlamos volt, és Budapestet soha nem szerette.

Nem ez az első pengeváltás köztük, íme pár korábbi példa a teljesség igénye nélkül:

Tarlós: Lázár olyan, „mint a csudálatos Mary Poppins”

Tarlós István szabadságolná Lázár Jánost

Tarlós rendesen odaszólt Orbánnak és Lázárnak is

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.