Belföld

Nyáron szabadul Muki, a 18 éves P. Henrietta kegyetlen gyilkosa

A nyáron szabadul P. Henrietta gyilkosa, a Muki néven emlegetett K. András, ez derül ki Pintér Sándor válaszából, amit a Mi Hazánkhoz tartozó független képviselő, Apáti István kérdéseire adott.

A Telex cikke szerint ugyan a belügyminiszter ezt így nem jelenti ki, de nagyjából ez olvasható a válaszából. Pintért azt írta,

büntetés kizárólag a bíróság jogerős határozata alapján hajtható végre. Az elítélttel szemben a törvényben meghatározott joghátrányok az ügydöntő határozatban, illetve az egyéb határozatban foglaltak szerint – az ott meghatározott tartamban és tartalommal – érvényesíthetők. A jogszabály biztosítja a társadalmi reintegráció érdekében szükséges intézményrendszert.

A lap emlékeztet, az akkor 18 éves P. Henrietta 2006 nyarán megrázta az országot. Egy nyári napon a barátjával randevúzott és az estét is együtt töltötték. Hajnalban a fiú., K. András felajánlotta neki, hogy biciklivel elviszi haza, de egy elhagyott környékre vitte és megerőszakolta. Ezután megkötözte és magára hagyta, végül visszament hozzá, lelocsolta benzinnel és felgyújtotta.

Az összeégett lánynak annyi ereje volt csupán, hogy elkússzon segítséget kérni, de heteken belül meghalt.

A Telex azt írja, K. András első fokon 14 évet szabott kapott, ezt súlyosbította az ítélőtábla aztán a törvényi keretek között adható lehető legszigorúbb büntetésre, 15 évre. Azért nem kaphatott többet, mert a bűncselekmény elkövetésekor csak 16 éves volt. A Szegedi Ítélőtábla ítélete ki is tért arra, hogy ha felnőtt lett volna, életfogytiglan járt volna azért, amit tett.

K. Andrással komoly problémák voltak a börtönben töltött első időszakban. A gyilkossági ügyben hozott, 2007-es elsőfokú ítéletben a Csongrád Megyei Bíróság azt közölte, a vádlott bekerülését követően igyekezett társai közé beilleszkedni, ez azonban nem ment probléma nélkül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik