Belföld

Másfél évig bántalmazták szexuálisan testvérük gyermekeit hevesi fiatalok

police.hu
police.hu

Két nagybácsiért indultak április 20-án kora reggel a heves megyei rendőrök: kézre kerítésük érdekében különböző lakcímeken ütöttek rajta a jelenleg 18 és 24 éves fiatalembereken, akik a gyanú szerint lánytestvérük kisgyermekeit közel másfél éven át szexuálisan bántalmazták, írja a police.hu.

A gyámhivatal 2019 őszén tett jelzése alapján kezdtek foglalkozni az üggyel a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói. A gyámhivatal kérésére készített pszichológusi vélemény szerint az elkövetéskor még csak 4 éves kislány és 3 éves fiútestvére élményszerűen számolt be a velük történt borzalmakról, amiket a legfiatalabb, a bűncselekménykor 1 éves kislány is végignézett.

Kétrendbeli, folytatólagosan elkövetett, a 12. életévét be nem töltött, befolyása alatt álló személy sérelmére, erőszakkal elkövetett szexuális erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt került látóterünkbe B. Lajos és öccse, B. József. Az ifjabb fivér a bűncselekmény idején még fiatalkorúnak számított. Ő volt a brutálisabb

– magyarázta Pócsikné Csatai Mária százados, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának kiemelt főnyomozója.

A két fiatalember jellemzően rokontól rokonig vándorolt, ott hajtották álomra a fejüket, ahol az éjszaka érte őket. Kálon két címet kellett ellenőrizniük a rendőröknek, amikor keresték a nagybácsikat. Az egyiken az édesanyjuk lakott, a másikon az egyik lánytestvérük, Kompolt településen pedig a három sértett gyermek édesanyja. Az elkövetők épp ott, ahol a gyerekekkel találkoztak, többször, felváltva, nemi vágyuk felkeltése és kielégítése céljából szexuális erőszakot követtek el a kicsiken. A tragikus történethez az is hozzátartozik, hogy a gyerekek gondozóik körében sem voltak biztonságban, minden értelemben elhanyagolták őket, esetükben alultápláltságot is megállapítottak.

police.hu

Pócsikné Csatai Mária százados arról beszélt, a gyerekeket először a gyámhatóság kivette kompolti édesanyjuk gondozásából, mert nem tudott a fejlődésükhöz megfelelő körülményeket biztosítani számukra. Ezután az anya káli lánytestvéréhez kerültek. A hatóság folyamatosan nyomon követte a kicsik sorsát, majd amikor a lánytestvér mint kijelölt gyám hétvégenként visszaengedte a gyerekeket az anyjukhoz, másfajta döntés született. A gyámhatóság ismét lépett, és nevelőszülőknél helyezték el őket, de az első körben kijelölt gondozó nem boldogult velük.

Állítása szerint magatartásukat átjárta a trauma miatt átélt szexuális túlfűtöttség. Vallomásából kiderült, hogy a borzalmak, amiket a gyerekek átéltek, nem maradtak nyomtalanul, viselkedésük korukhoz viszonyítva a normalitástól lényegesen eltért, érettségükhöz mérten torz magatartásmintákat mutattak. Végül a gyámhivatal egy másik nevelőszülőt talált számukra. Az elsődleges az volt a jelzőrendszer tagjai számára, hogy a gyermekeket biztonságban tudják, elkülönítsék a családtól.

A történtek részletes vizsgálata pedig ezzel párhuzamosan folyt. A nyomozó hatóság újabb pszichológiai vizsgálatot kért az ügyben, ami egyértelműen megerősítette az előző szakértői véleményt. Gyámja jelenlétében kihallgatták az idősebb kislányt, aki leplezetlenül és megdöbbentő őszinteséggel beszélt az átélt traumáról. Rákérdezés nélkül elmesélte, hogy mit csináltak vele és az öccsével. Az elkövetőket keresztnéven emlegette. A családra vonatkozó adatgyűjtésből arra a következtetésre jutottak, hogy túlnyomó többségben aluliskolázottak, többen fogyatékkal élők. Minden értelemben a társadalom elmaradottabb, szegény rétegébe tartoznak.

A gyerekek édesanyja hallássérült, őt csak jeltolmács segítségével tudtuk kihallgatni. Az abúzus ügyében úgy nyilatkozott, hogy nem volt tudomása ilyesmiről, gyermekei nem panaszkodtak hasonlóra. Őt is április 20-án reggel fogtuk el kompolti otthonában, majd kiskorú veszélyeztetése bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgattuk ki. Aznap reggel a gyerekek nagymamájának káli lakcímén kerestük B. Józsefet. A férfi állandó lakcímmel oda jelentkezett be. A rajtaütés zökkenőmentes volt, bár a bevetési egységgel még akkor is hadakozott, amikor megbilincselték. Passzív ellenszegülése kimerült az obsz­cén szavak hajtogatásában. Ezzel egy időben az édesanya lánytestvérének ajtaján is kopogtattunk. Nem tudtuk pontosan, hogy B. Lajos éppen hol húzta meg magát

– mesélte a százados.

Az asszony együttműködő volt, elárulta, hogy a férfi nincsen nála. Számára egy idézést adtak át, őt szintén kiskorú veszélyeztetése miatt hallgatták ki gyanúsítottként.

A rokonok elárulták, hogy B. Lajos nyáregyházi élettársánál tartózkodik, ezért kollégáim azon nyomban a megadott Pest megyei cím felé vették az irányt. A férfit megtalálták, majd elfogták, és előállították a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságra. Kihallgatásakor derült fény arra, hogy körözés van ellene érvényben, szemérem elleni erőszak ügyében keresi a hatóság. A két férfi ellen unokahúguk és unokaöccsük sérelmére elkövetett bűncselekmények miatt tovább gyűjtjük a bizonyítékokat, a bíróság április 22-én elrendelte letartóztatásukat

– ismertette Pócsikné Csatai Mária százados.

A sikeres akcióban összesen 23 Heves megyei rendőr vett részt. A bűnügyi osztály jelentős erővel vonult ki, illetve bevonták a rendőr-főkapitányság mélységi ellenőrzési és közterületi támogató alosztályának bevetési egységét is. A szolgálati eb alkalmazását a lakókörnyezet kiszámíthatatlan reakciója, illetve a nagyszámú kóbor kutya jelenléte miatt ítélték szükségesnek a rendőrök.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik