Belföld

Felfüggesztettet kapott a szívműtét után meghalt csecsemő anyukája

Felfüggesztett fogházra ítélte jogerősen a Szegedi Ítélőtábla azt a Bács-Kiskun megyében élő fiatal nőt, akinek meghalt a kisbabája nem sokkal a szívműtétje után. A Szegedi Ítélőtábla ugyanis nem tartotta alaposnak a védelem fellebbezését, és helybenhagyta a nő 2 év próbaidőre felfüggesztett 1 év fogház fokozatú büntetését.

A törvényszék ítélete szerint a nő többórás késedelemmel vitte be az egyéves gyermekét a kecskeméti kórházba. A kisbaba – akit a rajta elvégzett szívműtétet követően az előző napon bocsátottak otthonába – állapota romlott, melynek testi tüneteit az asszony is észlelte. A bíróság szerint az anya magatartása folytán a gyermek életveszélyes állapotban került kórházba, majd az orvosi ellátás során történt szabálytalanságokkal is összefüggésben nála szívmegállás, keringés- és légzés leállás következett be.

A kiskorú halálához vezető kórfolyamatot a műtéti ellátással összefüggő szövődmény indította el. A nő mulasztása nem abban állt, hogy nem ítélte meg helyesen a gyermek egészségi állapotát, mert a diagnosztizálás nyilvánvalóan tőle nem volt elvárható, hanem az róható a terhére, hogy az orvosi előírásoknak nem tett eleget, holott a kórelőzmények, valamint az aktuális tüntetek miatt a gyermek életveszélyes állapotának kialakulása lehetőségével is számolnia kellett.

Az anyuka felmentésért fellebbezett az elsőfokú ítélet után, a táblabíróság nem tartotta alaposnak a védelem fellebbezését, és jogerősen is felfüggesztettre ítélte a nőt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik