Belföld

Magyarország a csehek kérése ellenére nem tervezi orosz diplomaták kiutasítását

MTI/Soós Lajos
MTI/Soós Lajos

Magyarország nem tervezi orosz diplomaták kiutasítását – ezt mondta Szijjártó Péter szerdán az RTL Híradó kérdésére. A visegrádi országok közül ilyen lépésre egyedül Magyarország nem szánta el magát azután, hogy Csehország egy területén elkövetett és az orosz titkosszolgálatoknak tulajdonított 2014-es robbantás miatt diplomáciai konfliktusba került Oroszországgal. Szijjártó Péter ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Magyarország kiáll Csehország mellett. A külügyminiszter úgy fogalmazott, hogy: „amikor összejönnek a visegrádi miniszterelnökök, akkor nem nyomást gyakorolnak egymásra, hanem tárgyalnak egymással. A megbeszélés eredménye lett egy szöveg, amelyet a cseh kormányfő kezdeményezésére a visegrádi miniszterelnökök kiadtak. Majd hozzátette, hogy

a szolidaritásunkat kifejeztük, egyelőre más lépést nem tervezünk.

A közös kiállásra azután került sor, hogy nemrég kiderült, feltehetően két orosz ügynök tehető felelőssé egy 2014-es lőszerraktár-robbanás miatt Csehországban, amely két halálos áldozatot követelt. A csehek szerint az orosz titkosszolgálatok aktív műveletének volt eredménye a detonáció, nem pedig baleset, ezért Csehország arra kérte a szövetségeseit, utasítsanak ki orosz hírszerzőket. A közös, Oroszországot elítélő nyilatkozatot elfogadták hétfőn a visegrádi négyek, de a Lengyelország által megfogalmazott keményebb fellépést Orbán Viktor meggátolta.

Kapcsolódó
Orbán Viktor meggátolta a V4-ek keményebb fellépését Oroszországgal szemben
Végül egy rövid nyilatkozatot fogadtak el a visegrádi négyek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik