Belföld

Hat évet kérek a nagykarácsonyi férfire, aki megszurkálta a barátnőjét nyolcezer forint miatt

police.hu
police.hu

Előre kitervelten, aljas indokból elkövetett emberölés kísérlete miatt emelt vádat a Fejér Megyei Főügyészség azzal a 65 éves nagykarácsonyi férfival szemben, aki megkéselte az ismerősét tavaly februárban.

Jászberényiné Király Teodóra, a Fejér Megyei Főügyészség szóvivője megkeresésünkre azt közölte, hogy hat év fegyházat és hat év közügyektől eltiltást kértek a férfira. Hozzátette, a terhelt beismerte a bűncselekmény elkövetését, a tettét pedig azzal indokolta, hogy szerinte pénzt lopott tőle a nő.

A férfi és a nő régóta baráti kapcsolatban állt egymással. Az asszony a 64 éves férfi házában tartózkodott, majd másnap a férfi az egyik vendéglátóipari hely előtt kérdőre vonta őt, mivel állítása szerint a nő ellopott tőle nyolcezer forintot az előző nap.

A férfi ezt követően hazament, magához vett egy 13 cm pengehosszúságú konyhakést és azzal az ismerőséhez indult. Felelősségre vonta állítólagos tette miatt, majd kétszer is megszúrta a mellkasa jobb oldalán. A nő a szúrások után elfutott a helyszínről, de menekülés közben az erősen vérző sérülései miatt többször is elesett, majd az egyik parkban összeesett és segítségért kiáltott.

Két közelben lévő férfi meghallotta a kiabálását és telefonon értesítették a mentőszolgálatot. A nőt életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba: az egyik szúrás a mellkast megnyitotta, a bordát és a bordaközi ereket átvágta. A férfi részletes beismerő vallomást tett a kihallgatása során, sőt meg is mutatta a nyomozóknak, hogyan szúrta le az 58 éves ismerősét.

A főügyészség hat év fegyházat kért az elkövetőre.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik