Belföld

Elítélték a vasi horrorszülőket, akik verték, elhanyagolták, megalázták a számukra „kevesebbet érő” gyermekeiket

Két és fél év letöltendő börtönre ítélte a Körmendi Járásbíróság azt a háromrendbeli kiskorú veszélyeztetéssel vádolt férfit, aki elhanyagolta és egészen döbbenetes módon bánt az élettársával együtt a kiskorú gyermekeivel. A bíróság elrendelte a férfi próbaidőre felfüggesztett másfél éves börtönbüntetését is, amit  közfeladatot ellát személy elleni erőszak miatt kapott. Élettársát 1 év 10 hónap próbaidőre felfüggesztett börtönre ítélték.

Tóth András, a Szombathelyi Törvényszék szóvivője megkeresésünkre elmondta, hogy vádlottak beismerték az italozást és a verekedést, de a gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekmények elkövetését már tagadták. Azt állították, hogy soha nem a gyerekek előtt veszekedtek, és nem is tettek különbséget a gyerekeik között.

A férfi és a nő már 12 éve él együtt egy Vas megyei faluban két kisfiút, és egy kislányt neveltek, köztük a nő korábbi élettársi kapcsolatából született gyermeket is. Egyre több volt közöttük a konfliktus és a 2016-os év második felétől kezdődően italozó életmódot folytattak, amelynek hatására gyakoriak voltak közöttük a verekedések, és ilyenkor volt, hogy kárt tettek a lakás berendezési tárgyaiban is.

A szülők veszekedései, agresszív cselekedetei, a verekedések általában a három gyermek előtt zajlottak, azaz magatartásukkal veszélyeztették a gyermekek lelki fejlődését.

A családfő egyéves kora óta veszélyeztette a nevelt gyermekét, az idősebb fiút részegen. Rendszeresen megalázta, szidta és azt éreztette vele hogy ő nem a családhoz tartozik, gyakran minden ok nélkül megverte. De a nő is azt éreztette az idősebb kisfiával, hogy nem tartozik a családhoz, és kevesebbet ér, mint a mostani kapcsolatából született öccse.

Ez a megkülönböztetés meglátszott a gyermekek öltöztetésében, iskolai felszerelésének vételében, valamint az iskolán kívüli szabadidős tevékenységre történő beíratásukban és a szükséges orvosi ellátás biztosításában is.

Így például abban, hogy az idősebb fiúnak még ágyneműje sem volt, csak egy törülközője. Anyja az asztmás betegségével kapcsolatban előírt szakorvosi vizsgálatokra nem, vagy csak késve vitte el, továbbá a betegsége kezeléséhez szükséges gyógyszereket sem vette meg neki. És mindezeket a kisebbik fiú előtt tették vele.

A szülők a legkisebb, közös kiskorú lánygyermeküket is súlyosan elhanyagolták. Nem figyeltek oda rá, nem törődtek a testi fejlődésével, s nem táplálták megfelelően, aminek következtében a kislány állandó súlyfejlődési problémákkal küzdött, testi fejlődése pedig átlag alatti volt a gyermek alultápláltsága okán.

A horrorszülőknél gyakran került sor rendőri intézkedésekre az évek során. Előfordult, hogy az iszákos férfi baltával támadt az élettársára a gyermekek előtt úgy, hogy a balta a nő mellett lévő ruhásszekrénybe csapódott. De olyan is előfordult, hogy a karon ülő kislánya előtt fojtogatta a párját az agresszív férfi.

Az éveken keresztül tartó családon belüli erőszak, az érzelmi és fizikális elhanyagolás mindhárom kiskorú gyermek testi, és lelki, érzelmi fejlődését súlyosan veszélyeztette. A gyermekeket kiemelték a családból és jelenleg gyermekotthonban vannak. A nő tudomásul vette az ítéletet, de az élettársa felmentésért, a védője pedig enyhítésért fellebbezett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik