Belföld

Lopott mobillal akarta meglepni a késeléssel hamisan vádolt anyját

Kifosztás miatt emelt vádat a Siófoki Járási Ügyészség azzal a 28 éves büntetett előéletű férfival szemben, aki ellopta az alvó barátja mobiltelefonját.

A Tab környéki faluban élő férfi idén januárban elhatározta, hogy meglepi édesanyját egy mobiltelefonnal, ezért besurrant a barátja házába, aki éppen a szobában aludt. Lenyúlta a számítógép asztalról a készüléket, majd sarkon fordult és elindult hazafelé. A sötétben azonban elejtette a mobilt, annak hátlapja le is esett, ezért a sérült telefont édesanyja helyett inkább eladta egy ismeretlennek.

A férfit két hónappal a lopás előtt ítélték el hamis vád miatt. Felhívta a segélyhívót, hogy  az anyja karon szúrta egy konyhakéssel, és azt is bejelentette, hogy megverték egy italboltban, holott csak az agresszív viselkedése miatt tessékelték ki onnan.

A férfit ekkor felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíróság, ezért a jelen eljárásban terhére rótt bűncselekményt ennek a büntetésnek a próbaideje alatt követte el. Az ügyészség letöltendő börtönt kért a férfira azzal, hogy a bíróság a korábbi felfüggesztett büntetése végrehajtását is rendelje el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik