Belföld

Négy évet kapott a kirakat előtt maszturbáló kórházi tolvaj

Négy év fegyházra, és öt év közügyektől eltiltásra ítélte jogerősen a Pécsi Törvényszék azt a szeméremsértéssel, és védekezésre képtelen személy kifosztásával vádolt hajléktan férfit, aki maszturbált az egyik pécsi üzletháznál. N. G. feltételesen sem bocsátható szabadságra.

A férfi 2019. augusztus 3-án reggel háromnegyed kilenckor meglátott egy hirdetést a kirakatban, melyen három női alak volt, annyira megtetszettek neki a hölgyek, hogy elővette a nemi szervét a bejárattól jobbra lévő sarokban és önkielégítést végzett.

De nemcsak ez volt a rovásán. Előtte egy hónappal az egyik éjszaka bevitték a pécsi kórház sürgősségi osztályára ellátás céljából. Amikor egyedül hagyták a vizsgálóban, akkor ellopta az asztalon elhelyezett, 22 ezer 500 forint értékű ESZIG kártyaleolvasó eszközt.

A férfi a vizsgálatot követően egy kórterembe került K. I. -vel. A férfi kihasználta, hogy betegtársa alszik, és lenyúlta az ágya melletti szekrényben elhelyezett, 25 ezer forint értékű mobiltelefonját, az ötezer forint értékű SIM kártyát és a hatezer forint értékű vércukorszintmérő-készüléket.

Ezt követően a férfi jogosulatlanul bement a kórházi osztály gyógyszeres szobájába, és onnan inzulinadagolókat lopott. Az eltulajdonított dolgokat a helyszínen intézkedő járőrök visszavették az elkövetőtől. Az ítélet jogerős.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik