Belföld

Berki Krisztián betegsége miatt elmaradt a mai büntetőfékezéses tárgyalása

Berecz Valter / 24.hu
Berecz Valter / 24.hu

„Az előkészítő ülés azért marad el, mert az ügy vádlottja betegség miatt nem tudott részt venni rajta” – közölte megkeresésünkre Szabó József, a Fővárosi Törvényszék szóvivője, amikor Berki Krisztián csütörtöki büntetőfékezős tárgyalásával kapcsolatban érdeklődtünk.

Az ügyészség március közepén emelt vádat az FTC korábbi vezérigazgatója ellen közúti veszélyeztetés és jelentős, illetve nagyobb kárt okozó rongálás miatt. A büntetőfékezéses eset még három évvel ezelőtt történt a Pünkösdfürdő utcában.

A celeb előtt haladt egy busz, ami a megállóhoz érve lelassított, de le- és felszálló utas hiányában nem állt ott meg. Berki a záróvonal és az előzni tilos jelzés ellenére meg akarta előzni a buszt a Bentley-vel, azonban ez nem sikerült neki, ezért vissza kellett sorolnia.

Ekkor a médiaszemélyiség és a buszvezető is egymásra dudált. Berki ezután feldühödve, a megengedett sebesség túllépésével, megelőzte a buszt, majd visszatért elé, és intenzív fékezésbe kezdett, végül a busz előtt megállt.

A buszsofőr a vészfékezés ellenére sem tudta elkerülni az ütközést. A busz utasai közül többen az ülésből előre lendültek, kiestek, vagy a kapaszkodó rúdba ütötték magukat. Személyi sérülés nem történt. A buszban 2,5 millió, a luxusautóban pedig mintegy 14 millió forintos kár keletkezett. Értesüléseink szerint Berki először nem tett vallomást a gyanúsítás során, sőt panasszal élt még a gyanúsítás ellen is. Később írásban tett vallomást, és tagadta a szándékosságot.

Az ügyészség két és fél év letöltendő börtönt, és járművezetéstől eltiltást kért az FTC korábbi vezérigazgatójából lett médiaszemélyiségre közúti veszélyeztetés és jelentős, illetve nagyobb kárt okozó rongálás miatt arra az esetre, ha már az előkészületi ülésen beismeri a tettét és lemond a tárgyalás jogáról is. A halmazati büntetések miatt ennek a felső határa egyébként hét és fél év szabadságvesztés.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik