Belföld

Elcsalta, kínozta, prostitúcióra kényszerítette a lányokat egy abonyi család

police.hu
police.hu

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Felderítő Főosztály Bűnszervezetek Elleni Osztálya személyi szabadságától megfosztott személy sérelmére, erőszakkal, fenyegetéssel, kizsákmányolás céljából elkövetett emberkereskedelem és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást F. Mihály 31 éves és F. Sándor 25 éves abonyi, valamint F. Mihály 50 éves szolnoki lakosok ellen,

A 31 éves férfi 2017 tavaszán szerelmi kapcsolatot színlelt egy lakásotthonban nevelkedő lánynak, aki emiatt hozzá költözött. F. Mihály néhány hét együttélés után megpróbálta rábeszélni a nőt, hogy dolgozzon neki prostituáltként, azonban az áldozat ebbe nem ment bele. A férfi valamilyen kábító hatású szert itatott a lánnyal, akinek így megtörte az akaratát, és egy hónapon keresztül dolgoztatta. A szexuális szolgáltatással szerzett összes pénzt elvette tőle, és abból tartotta el magát. A nőt F. Mihály és testvére —, aki a nő szállításában és esetenként a felügyeletében is részt vett —, F. Sándor is többször fenyegette, alkalmanként meg is verték.

A lányt Olaszországba is kiutaztatták, ahol szintén szexuális szolgáltatást kellett nyújtania, és e bevételét is teljes egészében elvette tőle a 31 éves férfi. A lány egyszer egy rövid időre megszökött. Ezt követően a férfi egy hosszabbítókábellel testszerte megostorozta, majd egy éjszakára egy székhez kötözte. Az abonyi férfi 50 éves szolnoki apja is bizonyíthatóan legalább négy alkalommal kényszerítette prostitúcióra a nőt, akit tudtán kívül 2017 nyarán 40 ezer forintért el is adott az egyik ismerősének. A lány végül 2017 őszén tudott kiszolgáltatott helyzetéből szabadulni.

A 31 éves F. Mihállyal szemben azért is eljárást folytat a KR NNI, mert 2019 májusában egy lakásotthonban nevelkedő kiskorú lánnyal ugyancsak szerelmi kapcsolatot színlelve megismerkedett, aminek hatására összeköltöztek. Néhány hét után mindenféle előzmény nélkül összeverte a sértettet, akit – érzéseit, illetve félelmét kihasználva – elkezdett prostituáltként dolgoztatni.

police.hu

Tőle az összes megkeresett pénzt elvette. A kiskorú lány — akinek életkorával tisztában volt F. Mihály — többször is megpróbálta megtagadni, hogy teljesítse követelését. Ilyenkor hosszasan és brutálisan bántalmazta őt a férfi, ezzel több csontját is eltörte. A lányt hamis életkorral és névvel egy szextárskereső oldalra is beregisztrálta, és így közvetítette ki az ügyfeleknek. Az egyik kuncsaft — felismerve a lány kiszolgáltatott helyzetét és valós életkorát — segített neki végül megszökni, valamint kórházba is szállította.

A büntetőeljárás során a nyomozók beazonosították F. Árpád 25 éves abonyi lakost, aki a rendelkezésre álló adatok szerint megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2017-ben az F. Mihály és F. Sándor által prostitúcióra kényszerített sértett kizsákmányolásában tevékeny szerepet vállalt, őt a prostitúciós tevékenységének helyszínére szállította, és ott felügyelte.

F. Árpád megalapozottan gyanúsítható azzal is, hogy 2018-ban szerelmi kapcsolat színlelésével rábírt arra egy másik nőt, hogy végezzen prostitúciós tevékenységet, és az abból származó bevételéből tartsa el őt. A lány kezdetben Abony környékén végzett prostitúciós tevékenységet, de később a gyanúsított rábírta arra, hogy tevékenységét külföldön – Németországban és Svájcban – folytassa.

police.hu

A nő ennek eleget tett, és bevételének nagy részét a gyanúsítottnak kellett küldenie pénzutalási szolgáltatókon keresztül. Egy idő után az áldozat megpróbált felhagyni prostitúciós tevékenységével, de ezt F. Árpád bántalmazással való fenyegetéssel és személyi szabadságának megsértésével megakadályozta, Magyarországra a járványhelyzet miatt tért vissza.

Ekkor a gyanúsított a házába zárta, és szoros felügyelet alatt tartotta. Többször bántalmazta, és arra kényszerítette, hogy regisztrálja magát egy szextárskereső oldalra és folytassa prostitúciós tevékenységét. Bevételét tőle továbbra is elvette, azt magára és családjára költötte. A rendelkezésre álló adatok szerint az áldozat külföldről többször utalt a gyanúsítottnak, összesen közel 3 millió forintot.

A fentiekre tekintettel a KR NNI Felderítő Főosztály Emberkereskedelem Elleni Osztályának munkatársai a KR Különleges Szolgálatok Igazgatósága Bevetést Támogató Osztály műveleti egységével és a KR Rendészeti Igazgatóság állományával együtt 2021.április 20-án a kora reggeli órákban megjelentek F. Árpád gyanúsított lakcímén, ahol elfogták. A gyanúsított terhére rótt emberkereskedelem bűntett öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Frissítünk! 11:35

A Budapest Környéki Törvényszék tájékoztatása szerint a most őrizetbe vett férfi munkanélküli és bűncselekmények elkövetéséből fedezheti a további megélhetését. Ráadásul nem akarta alávetni magát a rendőri intézkedésnek sem az elfogásakor.

Az ügyben eljáró nyomozási bíró egyetértett az ügyészség indítványával és szökés, elrejtőzés, bűnismétlés, valamint a bizonyítás megnehezítésének veszélye miatt letartóztatta a férfit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik