Belföld

Büntetőfékezés okozott súlyos biciklibalesetet

Súlyos testi sértést okozó közúti veszélyeztetés miatt emelt vádat a Székesfehérvári Járási Ügyészség azzal a férfival szemben, aki büntetőfékezett egy általa megelőzött biciklis előtt másfél évvel ezelőtt Pákozdon.

A Fejér Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint a sofőr Székesfehérvár irányából haladt Sukoró felé kocsival, amikor utolérte a kerékpárt, elhaladt mellette, majd kerékpáros elé sorolt és hirtelen fékezett ugyanerre késztetve a sértettet is.

A kerékpáros lábfeje a pedálhoz volt rögzítve, ezért a fékezés után nem tudta a lábát kiakasztani, a kerékpár az első tengelye körül megfordult, és a bal vállára érkezve az aszfaltra esett. A kerékpáros az esés következtében súlyos sérülést, a bal vállcsúcs izületének ficamát szenvedte el.

Az ügyészség felfüggesztett börtönt, és pénzbüntetést kért a sofőrre azzal, hogy tiltsák el a közúti járművezetéstől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik