Belföld

14 évre ítélték a haragosai épületeit bosszúból felgyújtó kékcsei férfit

Tizennégy év fegyházra, és tíz év közügyektől eltiltásra ítélte a Debreceni Ítélőtábla azt a különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére és védekezésre képtelen személyek sérelmére elkövetett emberölés kísérletével, és más bűncselekményekkel vádolt B. Krisztiánt, aki bosszúból felgyújtotta a haragosai viskóit három évvel ezelőtt.

Fórizs Ildikó, a táblabíróság szóvivője megkeresésünkre azt közölte, hogy a bűnösségét beismerő férfi a büntetésének kétharmada után bocsátható leghamarabb szabadlábra feltételesen, és kötelezték a több mint félmilliós bűnügyi költség megfizetésére is.

B. Krisztián több helyi lakossal is haragos viszonyban volt. Őket és családtagjaikat többször is azzal fenyegette, hogy rájuk gyújtja házaikat. Az egyik éjjel belopózott egyikük kertjébe, és felgyújtotta a kertben található melléképületet, amitől az teljesen leégett. Néhány nap múlva a férfi visszament a helyszínre és felgyújtotta az ott található fatárolót is, ami szintén teljesen megsemmisült.

Pár nappal később, B. Krisztián harmadszor is bement az ingatlanra és ekkor a cseréptetős vályogház nyári konyhája ajtajánál rakott tüzet azért, hogy az egész ház leégjen. Ekkor a tűz csak az ajtót égette meg, nem terjedt tovább. Ez azonban nem volt elég a számára. Egy másik haragosa telkére is bement és felgyújtotta az ott található melléképületet is. Mivel az épület közvetlenül kapcsolódott a lakóházhoz, a tűz átterjedhetett volna a házra, de a tulajdonos és ismerőse időben észlelte a tüzet és megakadályozta annak tovább terjedését.

Később egy helyi asszony udvarán gyújtotta fel a viskót. Az átterjedő tűzben leégett a melléképülethez épített tyúkól és a nyári konyha teteje is. Mivel annak tetőrésze közvetlenül kapcsolódott a lakóházhoz, onnan a tűz átterjedhetett volna a lakóhelyiségre is, ahol az idős, 80 éves mozgásában korlátozott asszony aludt. A nő a tüzet nem észlelte, őt fia mentette ki a házból. 

De ezeken kívül felgyújtotta a szomszédos településen élő korábbi élettársa ingatlanán található melléképületet is azért, mert az asszony nem akarta folytatni kapcsolatukat. Az asszony telkéről a férfi a kerítésen keresztül bemászott a szomszédos ingatlanra is, ahol benzinnel belocsolta, és meggyújtotta az ott található melléképület ajtaját is, majd elment. De felgyújtotta egy idős pár viskóját is, mert rájuk is haragudott.

A szakértői vélemény megállapította, hogy a férfi nem piromániás, hanem bosszúból gyújtogatott a haragosainál. B. Krisztián el sem ment a mai tárgyalására, így a bíróság a jelenléte nélkül hagyta helyben a Nyíregyházi Törvényszék korábbi ítéletét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik