Belföld

Ukrán kamutulajdonosnál múlt ki a biztonsági cég, amit a Dunaferr elfoglalását is szervező Mikó képviselt

Tavaly ősz óta felszámolás alatt van az furcsa hátterű biztonsági cég, amelyet Mikó István képviselt 2016-ban a ligetvédők elleni durva fellépés ügyében. A cégbejegyzésben ugyan nem szerepel a neve, de az incidensről ő nyilatkozott az Infinity nevében.

Mikó a napokban ismét biztonsági emberek élén tűnt fel. Az ISD Dunaferr közleménye szerint Mikó a vasmű ukrán kisebbségi tulajdonosának, Tatjana Tarutának és köreinek képviseletében jelentkezett Dunaújvárosban, és a Dunaferr információi szerint, ő volt az, aki az összetoborzott „zsoldoscsapattal” készült elfoglalni a vállalat területét.

Az ügyből rögtön politikai összecsapás is lett: a jobbikos Stummer János, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának elnöke nyilvánosan üzent a Fidesz alelnökének, azt kérve, hogy „kösse meg a kutyáit, ne fenyegesse tovább a dunaújvárosi embereket”. Kubatov Gábor hétfőn válaszolt a hivatalos közösségi oldalán, azt állítva, hogy semmi köze a vasmű körüli csatározásokhoz.

Négy éve is nagy sajtóvisszahangja volt annak, amikor ligetben több biztonsági cég, köztük az Infinity Forest Kft. embereit bevetették, és hasba vágták az egyik városligeti tüntetőt, aki felmászott az azóta lebontott Közlekedési Múzeum tetejére. (Bár a 444 felvételein másként látszik, Mikó azt állította, nem őrző-védő, hanem egy segédmunkás verte le a tüntetőt.) Az Infinity Forestet csak két hónappal a Városliget Zrt. ajánlattételi felhívása előtt alapították, és végül a múzeum körüli terület védelmére szerződtették. Az Infinity emberei kordonokkal szorították ki az építkezés ellen tiltakozó ligetvédőket, és ekkor derült ki, hogy a cég a Ferencváros és a Kispest Honvéd korábbi biztonsági főnökét, Tóth Csabát alkalmazta a területbiztosításnál.

A cégadatok szerint a ligetes megbízás utáni két évben gyorsan 600-800 millió forintra ugrott a cég éves bevétele, 2020 közepére  azonban nemcsak a forgalom esett vissza, hanem a NAV nagy adótartozóinak listájára is felkerült a kft. Az Infinity Forestnek 180 napon túli, 100 millió forintot meghaladó adótartozása volt akkor is, amikor egy ukrán állampolgár, a lvivi illetőségű Pashko Pavlo lett a cég egyetlen bejegyzett tulajdonosa.

A tulajdonosváltás alig néhány hónappal az előtt történt, hogy a cég ellen felszámolási eljárást kezdeményeztek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik