Belföld

Köves Slomóék beperelték a Mazsihiszt, újraosztanák az állami támogatást

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

A magyar zsidóság történetében példátlanul, külföldi bíróságon támadja a Köves Slomó vezette Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) és a Deutsch Róbert elnökölte Magyarországi Autonóm Ortodox Izraelita Hitközség (MAOIH) a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségét

– áll utóbbi, azaz a Mazsihisz közleményében.

Azt történt ugyanis, hogy az EMIH és a MAOIH közös keresetet nyújtott be a Jeruzsálemi Főrabbinátus Bíróságának Polgári Tagozatához, kérve a magyar kormány által a magyarországi zsidó felekezeteknek nyújtott örökjáradék elosztásának felülvizsgálatát.

Úgy tűnik tehát, hogy Köves Slomóék megpróbálják elérni az állami támogatások nagyságának újragondolását.

A Mazsihisz azt is írtja: az eljárásról szóló „keresetlevelet gyalázatos módon a Holokauszt Magyarországi Áldozatainak Emléknapján adták át a Mazsihisz képviselőjének. Azon a napon, amikor 600 ezer meggyilkolt zsidó honfitársunkra emlékezünk. Az EMIH és a MAOIH eljárása kegyeletsértő, a jóízlés teljes hiányát mutatja. Ez az ízléstelenségen túl jól példázza a Köves Slomó vezette EMIH évek óta folyó küzdelmét anyagi forrásaik és vagyontárgyaik indokolatlan növeléséért.”

A ’90-es évek végére a történelmi egyházak (köztük a különböző zsidó felekezetek is) úgynevezett örökjáradék megállapodást írtak alá a magyar állammal, amely a természetben nem visszaadott, illetve pénzben nem kártalanított ingatlanokkal kapcsolatos igényeket éves járadékká alakította. Mindez az egyházaktól 1948. január 1. után kártalanítás nélkül állami tulajdonba került ingatlanok helyzetének rendezését szolgálta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik