Belföld

Szél Bernadett: Az egyetem a kitüntetés időpontjában már tudhatott a szegedi professzor kijelentéseiről

MTI/Kovács Attila
MTI/Kovács Attila

Szél Bernadett az ATV Startban arról beszélt: február 17-én volt az a bizonyos online óra, ami után a hallgatók úgy döntöttek, hogy az egyetem vezetéséhez fordulnak, március 15-én pedig a köztársasági elnök a Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetést adományozta Gulyás Lászlónak, vagyis szerinte Gulyás László úgy kapott kitüntetést, hogy az egyetem már tudhatott arról, milyen kijelentéseket tesz.

A professzorról április elején írta meg a Szeged.hu, hogy több tanítványa is bepanaszolta rasszista, homofób és szexista megjegyzései miatt. Gulyás többek között azt mondta, hogy ő Kamala Harrist, az USA alelnökét „csak egy fekete ribancnak” szólítja, illetve, hogy utálja a cigányokat. Áder János hivatala a kitüntetés esetleges visszavonásával kapcsolatban korábban azt az információt adta a Népszavának, hogy a hatályos szabályozás alapján állami kitüntetés visszavonására nincs mód, ezért az „államfőnek tehát jogi kötelezettségből származó tennivalója nincs”. A válaszban ugyanakkor az is szerepelt, hogy

ha valóban az hangzott el az egyetemi katedrán, ami a tudósításokban olvasható, az Áder János köztársasági elnök szerint minősíthetetlen.

Szél Bernadett szerint viszont Áder Jánosnak törvénykezdeményezési joga van, vagyis felkérhetné az Országgyűlést, hogy alkossa meg azt a törvényt, aminek keretében érdemtelenné válás esetén vissza lehet kérni a kitüntetéseket. Felidézte, hogy ezt a lehetőséget egyébként a Fidesz szüntette meg, korábban ugyanis volt rá példa, hogy kitüntetést visszakérjenek.

A független országgyűlési képviselő arról is beszélt az ATV Startban, hogy nemrég levelet kapott a Szegedi Tudományegyetem hallgatóitól, amelyben azt írták, már jó ideje zajlik az, hogy a professzor többek között szexista és rasszista kijelentéseket tesz az óráin, de ezt csak most tették szóvá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik