Belföld

Vádat emeltek a rabszolgákat tartó héttagú pakodi család ellen

police.hu
police.hu

Vádat emelt a Zala Megyei Főügyészség annak a családnak a tagjaival szemben, akik évekig rabszolgaként tartottak nehéz sorsú embereket Pakodon. Az éheztetett és embertelen körülmények közt tartott áldozataik közül egy férfi meghalt öt évvel ezelőtt.

A házaspár, a három lányuk, a fiuk és a vőjük gyenge akaratú embereket környékezett meg, akiket barátság vagy szerelmi kapcsolat ígéretével költöztettek az ingatlanjukba. Eleinte meggyőzéssel, majd megalázással, fenyegetéssel és bántalmazással kényszerítették őket arra, hogy a család megélhetését biztosítsák, miközben korlátozták a szabadságukat, elvették minden jövedelmüket és hitelek felvételére kényszerítették az állati sorban tartott áldozataikat.

A vádirat szerint még 2015-ben az egyik lány egy asszony és annak elvált férje bizalmába férkőzött. A könnyen befolyásolható, rossz körülmények között, már külön élő házaspárnak jó elhelyezést, a férfinak pedig az egyik lány szerelmet ígért, így költöztették be magukhoz őket. Kezdetben jól bántak velük, de hamarosan sanyargatni kezdték őket, elvették a keresetüket, éheztették és mozgásukban korlátozták, illetve a ház körül is dolgoztatták mindkettőjüket.

A férfi mintegy 30 kilogrammot fogyott, a havonta több százezer forintos jövedelmét vagy a táppénzét elvették, és hitel felvételére is rávették. A rendszeres bántalmazások miatt a férfi többször próbált megszökni, de mindig elkapták, 2016-ban végül rendőri segítséggel tudott megszabadulni fogvatartóitól.

A férfi volt feleségét, aki később ugyancsak megszökött, hasonló körülmények között tartották, és prostitúcióra kényszerítették, előbb Hévízen, majd Németországban kellett kiszolgálnia férfiakat, a jövedelmét pedig elvették. A rabszolgaként kezelt nő nem használhatta a fürdőszobát, ételként pedig csak maradékokat kapott ő is, többször leülni sem engedték, helyette támaszkodás nélkül guggolnia kellett a fal mellett.

A vádirat szerint egy másik férfit is már 2014 óta tartottak a háznál embertelen körülmények között egy udvari fűtetlen deszkabódéban. Többször és súlyosan bántalmazták, éheztették, az évszaknak, időjárásnak megfelelő ruhája nem volt, munkára kényszerítették és a jövedelmét tőle is elvették. A csontsoványra fogyott férfi csaknem félszáz sérüléssel 2016 februárjában kórházba került, de súlyos tüdőgyulladása és immungyengesége miatt hamarosan meghalt.

police.hu

Pirger Csaba szóvivő a távirati irodának beszámolt egy másik nőről is, akitől a családtagok 2015-től erőszakkal, fenyegetéssel többször is pénzt szereztek, a több százezer forint mellett arany ékszereket is. A könnyen befolyásolható asszonyt 2016-ban vették rá arra, hogy költözzön hozzájuk, de őt is rabszolga módjára kizsákmányolták, megfosztották a szabadságától, éheztették, kegyetlenül kínozták, pszichésen és fizikailag rendszeresen bántalmazták, a bankszámlájáról és a rákényszerített hitel révén több millió forintot pedig elvettek tőle.

Az asszonyt többször is kórházba kellett vinni, de megfenyegették, hogy nem mondhatja el, mi történt vele, 2019-ben azonban már olyan életveszélyes állapotban vitte a mentő kórházba, hogy néhány órán belül meghalt volna. A mozgásában és beszédében is sérült nőt rendszeresen fenyegették, bántalmazták, hogy elvegyék a pénzét.

Kölcsönfelvételre is rá akartak venni, de a banki ügyintézés során kiderült, hogy nem hitelképes. Az áldozatok sanyargatásában és bántalmazásában minden családtag részt vett, cselekményeiket szervezetten, bűnszövetségben, rendszeres haszonszerzésre törekedve követték el. A Zala Megyei Főügyészség ezért emberkereskedelem, halált okozó testi sértés és rablás miatt emelt vádat a hét ember ellen.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik