Belföld

Mesterházy Attila szerint butaság, hogy a Fidesz vamzere lenne

A szocialista politikus tervezi, hogy elindul a 2022-es választáson.

Mesterházy Attila soha életében nem találkozott Fekete-Győr Andrással és meglepődött azon, hogy a Fidesz vamzerének nevezték – mondta a szocialista politikus a Magyar Hangnak. Mesterházy, akit 2018-ban választottak meg a NATO Parlamenti Közgyűlés szocialista frakciójának vezetőjévé, butaságnak nevezte az állítást.

A Momentum elnökével a Partizán készített interjút, amelyet csak péntek este mutatnak be, de egy rövid részletet már feltöltöttek belőle a Facebookra. Ebben Fekete-Győr egyenlőségjelet tett a Fidesz és Mesterházy Attila között, arra a kérdésre pedig, hogy az MSZP-s képviselő a kormánypárt vamzere-e, azt válaszolta: „hát az elmondások szerint igen”.

Gulyás azt is megkérdezte, hogy akkor ezek szerint a szocialista politikus semmiképpen sem lehet rajta a közös ellenzéki listán, amire Fekete-Győr igennel válaszolt. A Magyar Hangnak ezzel szemben Mesterházy Attila azt mondta, úgy tervezi, elindul a 2022-es választáson.

Fekete-Győr András Gulyás Márton kérdésére elmondta azt is, hogy ha nem lesz online az ellenzéki előválasztás, akkor nem biztos, hogy a Momentum részt vesz rajta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik