Olvasói kép
Belföld koronavírus

Csúcson a járvány, de 4500 zarándok lepheti el Bodrogkeresztúrt a csodarabbi halálának évfordulóján

Csúcson a koronavírus járvány harmadik hulláma, mégis sok ezres zarándoklat kezdődik az ezer fős Borsod-Abaúj megyei kis faluban, Bodrogkeresztúron – írta meg a Blikk. A világ minden tájáról érkeznek ide ultra ortodox izraelita vallású zarándokok, itt temették el ugyanis Reb Sájele-t, a csodarabbit.

A zarándokok felkeresik a rabbi sírját, imádkoznak, közös istentiszteletet tartanak, előadásokat hallgatnak óriási sátrakban. A lap szerint három éve tízezren jöttek el a haszid közösségben világszerte ismert helyre. Kedd délután úgy látszott, idén is megtartják, ugyanis felállították a sátrakat, annyit és olyan nagyokat, hogy a kormányrendeletben maximált 10 főt biztosan sok százszorosan túllépi a létszám a cikk szerint.

Olvasói kép

Rozgonyi István polgármester a lapnak elmondta: a zarándoklatot szervező alapítvány arról tájékoztatta, hogy 4500 főt várnak.

A járvány előtt ez a zarándoklat tényleg olyan volt, mint egy fesztivál, esténként hatalmas bulik, zene, tánc a sátrakban. Nem örülök neki és a falubeliek is fel vannak háborodva. Félnek, az ezer fős lélekszámhoz képest sok áldozata volt itt a járványnak. Tavaly le tudtam záratni a falut, akkor volt erre lehetőségük az önkormányzatoknak, hogy távol tartsák a tömeget a járvány idején, most viszont nincs

– mondta a település vezetője.

A Blikk szerint a rendőrség sem tehet semmit, vallási tömegrendezvények megtartásáról ugyanis a szervezők dönthetnek. Keresték a rendőrséget is, de kérdéseikre egyelőre nem reagáltak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.