Belföld

Elvágta a vendéglátója nyakát egy fiatal, mert szerinte lecigányozta álmában

police.hu
police.hu

Nyereségvágyból, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés miatt emelt vádat a Heves Megyei Főügyészség azzal a 21 éves Sz. Gergővel szemben, aki tavaly nyáron elvágta egy 27 éves férfi nyakát Füzesabonyban.

Konkoly-Thege László, a Heves megyei Főügyészség szóvivője megkeresésünkre azt közölte, hogy a férfi beismerte azt, hogy megölte a férfit, a tettét pedig azzal indokolta, hogy az áldozata rasszista kijelentéseket tett rá az álmában.

Az egész történet azzal kezdődött, hogy a büntetett előéletű Sz. Gergőt leszállították a Budapestre tartó gyorsvonatról Füzesabonyban, mert jegy nélkül utazott. A pályaudvaron megismerkedett az ittas 27 éves férfivel, aki meghívta őt az otthonába. Itt közösen megvacsoráztak, majd a házigazda éjfél után elaludt a kanapén.

Vendége ezalatt a lakásban lévő számítógépet használva ismerőseivel chatelt, miközben a félálomban lévő férfi szerinte lecigányozta őt. Sz. Gergő ettől állítólag annyira dühbe jött, hogy elhatározta, megöli és elveszi az értékeit.

Ezt követően egy késsel nyakon szúrta a mélyen alvó férfit, aki rövid haláltusát követően a helyszínen meghalt. Sz. Gergőnek véres lett a ruhája, ezért levette az áldozata nadrágját és cipőjét, majd felhúzta és távozott a lakásból. A házból magával vitt különböző dolgok egy részét pedig Budapesten értékesítette, illetve ruhára cserélte. A főügyészség fegyházbüntetést kért az elkövetőre azzal, hogy kötelezzék a másfél milliós bűnügyi költség megfizetésére is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik