Belföld

Berángatta a romos épületbe a kilenc éves kislányt, majd kést szorított a nyakához, hogy kielégítse

Tíz év fegyházra ítélte folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak miatt az Egri Törvényszék azt a férfit, aki többször is a szexuális közeledésének eltűrésére kényszerített egy kilenc éves fogyatékos kislányt.

Tóth István, a Debreceni Fellebbviteli Főügyészség szóvivője megkeresésünkre azt közölte, hogy az ügyészség súlyosabb büntetést kért a beismerő vallomást tevő férfira a rendkívül súlyos bűncselekményben.

Az értelmi fogyatékos gyerek a beteges hajlamú férfi szomszédságában lakott. Az elkövető szemet vetett rá, és 2018 nyarán több hónapon keresztül erőszakoskodott vele. A tiltakozása ellenére berángatta egy lakatlan, romos épületbe, ahol életellenes fenyegetésekkel nemi vágyának kielégítésére kényszerítette. A terhelt legalább két alkalommal kést is szorított a kislány nyakához. Így cselekedett akkor is, amikor a szomszédban lakó férfi tetten érte, és határozott fellépésével menekülésre késztette.

Az ítélet ellen a vádhatóság jelentett be fellebbezést, amelyben a fegyházbüntetés súlyosítását indítványozta. Indokolása szerint noha a törvényszék alaposan tárta fel a bűnösségi körülményeket, a büntetési tétel középmértékével azonos rendelkezése nem elegendő. Az elkövető és védője tudomásul vette az elsőfokú bíróság ítéletét.

A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség jogorvoslati indítványában utalt arra, hogy számos szexuális bűncselekmény rejtve marad a társadalom és a hatóságok előtt. Kiemelték, hogy a kislánynak többször is át kellett élnie a terhelt szexuális jellegű, durva támadását. A fellebbviteli főügyészség álláspontja szerint a törvényszék által kiszabott fegyházbüntetés az említett büntetési célok elérésére elégtelen, ezért a szabadságvesztés súlyosítását indítványozta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik