Belföld

Három évet kértek a szeretőjét mellkason szúró pápai nőre

Életveszélyt okozó testi sértés kísérletével vádolja a Veszprém Megyei Főügyészség azt az 53 éves pápai nőt, aki 2018 augusztusában megkéselte a szeretőjét Pápán. A nő szexuális kapcsolatban állt a későbbi áldozatával, aki szerette őt, ezért folyamatosan azzal győzködte, hogy legyen az élettársa. Ezt azonban a párkapcsolatban élő nő rendre visszautasította.

Az egyik nap a nő összeveszett az élettársával, ezért megbeszélték, hogy pár napot együtt töltenek a szokásos találkahelyükön. Együttlétük alatt azonban többször is veszekedtek, mivel a nő visszautasította, hogy komolyabbra fordítsák a kapcsolatukat.

Az egyik reggel az asszony telefonon panaszkodott lányának, hogy amióta összeveszett az élettársával, se dohányra, se ennivalóra nincs pénze.  Lánya ezért megkérte egy ismerősét, hogy vásároljon be az édesanyjának. A férfi, aki korábban maga is együtt élt a nővel, eleget tett a kérésnek, s dél körül megjelent a háznál.

Zörgetésére azonban nem a nő, hanem a szexpartnere jelent meg hiányos öltözetben, ami felháborította a férfit, s közölte, hogy a csomagot nem neki, hanem a nőnek vitte, s ezért azt nem is adta át, hanem  távozott.

A történtek miatt az alkohol mellett szorongáscsökkentő gyógyszert is beszedő nő és a szeretője ismét összeveszett. Az asszony azt kifogásolta, hogy a férfi engedte elvinni a csomagot, a szexpartnere pedig a háznál megjelent férfinak az asszonyhoz fűződő korábbi kapcsolata miatt féltékenykedett. Konfliktusuk délután négy órára, egy ismételt vita közepette odáig fajult, hogy a nő dühében felkapott egy konyhakést, és mellkason szúrta vele a szeretőjét.

Csak a szerencsés véletlennek köszönhető, hogy a férfi nem szenvedett életveszélyes sérülést. A főügyészség három év börtönt kért a nőre arra az esetre, ha már az előkészítő ülésen beismeri a bűnösségét. .

Ajánlott videó

Olvasói sztorik