Belföld

Szél Bernadett elvenné a szegedi professzor lovagkeresztjét

Kovács Attila / MTI
Kovács Attila / MTI
A független képviselő Gulyás László miatt törvényjavaslatot nyújtott be.

Több diákja szerint rasszista, szexista, homofób megjegyzéseket tett előadásán a Szegedi Tudományegyetem oktatója, Gulyás László, akit pár hete Áder János államfő a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével tüntetett ki.

Szél Bernadett Facebook-oldalán azt írta, az a minimum, hogy a Magyarságkutató Intézet tudományos tanácsadójától az állami kitüntetést visszavonják. Mivel azonban a Fidesz 2011-ben eltörölte ennek lehetőségét érdemtelenné válás esetén – és mindent meg is tesz, hogy ne az érdem, hanem a lojalitás kapjon jutalmat – ehhez törvényjavaslatot kell benyújtania.

Szél Bernadett szerint egy állami kitüntetés azt üzeni a társadalomnak, hogy a viselője erkölcsileg kiérdemelte az elismerést, munkássága példaértékű.

Gulyás László viszont semmilyen erkölcsi elismerést nem érdemel

– írta Szél Bernadett, aki kész erről vitatkozni Áder Jánossal és a Fidesszel is. Nem érti ugyanis, mitől nemzeti, polgári érték, ha valaki válogatott rasszista, szexista kijelentéseket tesz cigányokra, feketékre, nőkre a diákjainak. Szél Bernadett arra utalt, hogy az államfő a szegedi oktatónak nemcsak a magyarság történetével kapcsolatos kutatásait, hanem „a nemzeti, polgári értékrendet közvetítő” publikációit is elismerte, amikor a kitüntetést adományozta, Orbán Viktor ellenjegyzésével.

Frissítés!

Szél Bernadett benyújtotta hiánypótló javaslatát, amely szerint az állami kitüntetést vissza kell vonni attól, aki arra érdemtelenné vált. A módosítás nem részletezi, milyen esetben kell érdemtelennek tekinteni a kitüntetettet, de kimondja, hogy a visszavonásra az adományozásra és annak előkészítésére vonatkozó hatásköri és eljárási szabályokat kell alkalmazni.

Az ügyben megszólalt a Demokratikus Koalíció is. Arató Gergely frakcióvezető-helyettes közölte: szégyen, hogy az elmúlt 11 év fideszes gyűlöletkampánya a hagyományosan nyitott felsőoktatásba is leszivárgott, és ott fertőz tovább.

A párt oktatáspolitikusa tudatta, ha ezek a mondatok valóban elhangoztak, akkor

Gulyás László méltatlanná vált az egyetemi katedrára, és arra, hogy a Szegedi Egyetemet és a magyar tudományos életet bárhol, bármilyen fórumon képviselhesse a jövőben.

 

Kapcsolódó
„Utálom a cigányokat, de a Győzikét végképp” – hallgatók szerint rasszista, szexista kijelentéseket tett az SZTE egyik oktatója
Négy hallgató bepanaszolta Gulyást. Az oktató szerint akinek nem tetszik a polgári konzervatív értékrend, az azonnal adja le az óráját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik