Belföld

Szivárványcsaládokért Alapítvány: Nem örülünk Petry Zsolt kirúgásának

Szivárványcsaládokért Alapítvány / Facebook
Szivárványcsaládokért Alapítvány / Facebook

Szerda délelőtt a Szivárványcsaládok Alapítvány is reagált a Petry-ügyre: „Nem örülünk annak, hogy Petry Zsolt elveszítette az állását. Nem tudjuk, hogy mi szerepelt a szerződésében, és azt is fontos lenne tisztán látni, hogy mit hagytak ki a vele készült interjúból, ami miatt pontosítást kért a Magyar Nemzettől” – írták Facebookon.

Kapcsolódó
Kirúgta a Hertha Petry Zsoltot a Magyar Nemzet-interjú miatt
A berlini klub a közleményében azt írja, ők kiállnak a sokszínűség és a tolerancia mellett, és ezeket az értékeket sértette meg Petry az ominózus interjúban.

Az alapítvány közleményében leszögezi, hogy mindenkinek joga van ahhoz, hogy elmondhassa a véleményét:

A család az csalá” kampány éppen azért indult, hogy beszélgessünk annak a sok-sok magyar családnak a helyzetéről, akiket megbélyegeznek és hátrányosan érintenek a tavaly karácsony előtt elfogadott törvénymódosítások. A párbeszédhez pedig az is hozzátartozik – sőt, sokszor épp attól lesz igazán hasznos –  ha időnként nem értünk egyet a másikkal.

– írták.

„Ha lehetőségünk lenne beszélgetni Petry Zsolttal, elmondanánk neki, hogy amikor Gulácsi Péter támogatta #acsaládazcsalád kampányt, az nem pusztán a homoszexuális, transzvesztita és egyéb nemi identitású emberek melletti kiállásról szólt. Hanem arról, hogy minden kisgyermeket nevelő magyar családnak azonos lehetőségek, jogok és támogatás járjon. Mert ez a célja a #acsaládazcsalád kampánynak, és csak így lehet biztosítani, hogy a gyermekeink azonos esélyekkel induljanak az életben” – üzenik a kirúgott edzőnek.

A közleményben arról is szót ejtenek, hogy az alapítványnál úgy gondolják, egy sportoló  nyugodtan megnyilvánulhat közéleti, társadalmi kérdésekről. Szerintük „jó lenne egy olyan országban élni, ahol nem azt tartjuk számon, hogy ki-mit gondol a világról, hanem együtt tudunk drukkolni mindenkinek, akinek ott a mezén a piros-fehér-zöld”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik