Belföld

Hamarosan változhat a KRESZ

Szigetváry Zsolt / MTI
Szigetváry Zsolt / MTI

Több egyeztetés után hamarosan a célegyenesbe érhet a KRESZ módosítása, amellyel többek között az elektromos rollerek és kerékpárok megjelenésére is reagálnak – mondta el az InfoRádió Aréna című műsorában az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos.

Révész Máriusz szerint valamennyi kerékpáros szervezetnek az az első kérése, hogy

a kötelező kerékpárút-használatot el kell törölni, ami abból is adódik, hogy a gyakorlott kerékpárosok nagyobb veszélyben érzik magukat a családok, kisgyerekek között, különösen a keskeny, rossz állapotú kerékpárutakon, mint az autóút szélén kerékpározva.

Ami némiképp egybevág a baleseti statisztikákkal is, különösen a városokban, ahol a kerékpárutakat a járdán vezetik. A konfliktus tehát, hogy a versenykerékpárosok hol kerékpározzanak: az út szélén vagy egy olyan kerékpárúton, ami a baleseti statisztikák szerint veszélyesebb, mintha az út szélén bicikliznének.

A KRESZ-módosítással kapcsolatban három éve folynak az egyeztetések, legutóbb az Országos Balesetmegelőzési Bizottság (OBB) volt, amely végigtárgyalta az anyagot. Révész szerint a KRESZ-módosítás azonban nemcsak a fent említett kerékpáros szokások miatt szükséges, hanem mert rengeteg új elektromos mikromobilitási közlekedési eszköz jelent meg, elég csak az elektromos rollerekre gondolni, és ezeknek a szabályozását is meg kell határozni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik