Belföld koronavírus

György István: A teljes társadalom előtt kinyitottuk az oltási lehetőséget

MTI/Rosta Tibor
MTI/Rosta Tibor

A magyar oltási program továbbra is nagyon dinamikusan halad és húsvétkor sem áll le, hiszen a vakcinák életeket menthetnek – mondta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára, az országos oltási munkacsoport vezetője szombaton a közmédiának nyilatkozva.

György István kifejtette, pénteken újabb 64 ezer Moderna-vakcina került ki a megyei oltási munkacsoportokhoz, vasárnap pedig további 229 ezer AstraZeneca-oltóanyag érkezik.

Magyarország kétszeres oltási sebességgel halad a nagy uniós tagállamokhoz, például Németországhoz, Franciaországhoz és Olaszországhoz képest

– tette hozzá.

Az államtitkár emlékeztetett, három nap alatt 78 ezer pedagógust tudnak beoltani, a jövő héten pedig az óvodai nevelők, a szakképzésben dolgozók és a különböző gondozást nyújtó intézményekben nevelő pedagógusok kapnak vakcinát mintegy 100 ezres nagyságrendben.

Eközben a honvédség és az operatív törzs együttműködésével öt oltóbusz indult el, a járművekkel 22 500 oltás adható be egy hónapban – mondta György István.

Szólt arról is, Budapesten a korábbi négy helyett már tizennyolc szakrendelőben oltanak.

György István arra kérte a kismamákat és a gyermeküket anyatejjel táplálókat, hogy a háziorvosuktól igényeljék a Pfizer-, illetve a Moderna-oltásokat, amelyeket vagy a háziorvosi rendelőben, vagy az oltópontok egyikén vehetnek fel.

A kismamák esetében a második trimesztertől ajánlott az első oltás, míg a második a szülés után, a gyermeküket anyatejjel tápláló édesanyák pedig a baba egyéves koráig kérhetik az oltást, amelynek beadásával kapcsolatban a háziorvosoknak egyéni mérlegelési lehetőségük van – mondta az államtitkár.

György István aláhúzta, már a teljes társadalom előtt kinyitották az oltási lehetőséget, de továbbra is elsőbbséget élveznek az idősek és az alapbetegségekben szenvedők, a sorrend meghatározásában viszont nagy döntési szabadságot adtak a háziorvosoknak.

Kapcsolódó
Erdei Anna immunológus: Az új mutánsok miatt legalább 85-90 százalékos nyájimmunitást kell elérni
A Széchenyi-díjas tudós szerint idén még nem tervezhetünk felszabadultan nyaralást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik