Belföld

Eszméletlenre vertek egy férfit a biztonságiak, mert azt hitték, bedrogozott egy nőt

Csoportosan és nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság, valamint súlyos testi sértés kísérlete miatt emelt vádat a Siófoki Járási Ügyészség azzal a férfival szemben, aki a vád szerint biztonsági őrként bántalmazott egy vendéget a nyári idegenforgalmi szezonban Siófokon.

A férfi és öt – a nyomozás során ismeretlenül maradt, szintén biztonsági őrként dolgozó – munkatársa tavaly augusztusban az egyik siófoki szórakozóhelyen körülvették a férfit,  akiről tévesen azt feltételezték, hogy drogot tett korábban egy nőnek az italába.

Mivel a vendég tagadta, hogy köze lenne a történtekhez, ezért az őr a nyakánál fogva a hónalja alá szorította és oldalba vágta, majd a földre vitte, és társaival együtt test szerte, így a fején, a vállán és a hátán legalább tízszer megrúgta.

A bántalmazás során a férfi rövid időre az eszméletét is elveszítette, őt végül a vádlott és a társai vitték ki a szórakozóhelyről, majd a helyszínre érkező járőrök a kórházba kísérték, a vádlottat pedig bevitték a siófoki kapitányságra.

A megvert férfi nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, azonban a bántalmazás módjára és erejére tekintettel fennállt a súlyosabb sérülések bekövetkezésének lehetősége. Az ügyészség felfüggesztett börtönt kért a biztonsági őrre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik