Belföld

Öt ember meghalt, 37 megsérült az M3-ason történt tömegkarambolban, felmentették a sofőrt

Felmentette a Mezőkövesdi Járásbíróság azt a 47 éves nőt, akivel szemben a 2016 december közepén, az M3-as autópályán történt halálos tömegszerencsétlenség miatt indult büntetőeljárás. A Miskolci Törvényszék szerint nem tudta elkerülni a balesetet a vádlott.

A bíróság több tárgyalást is tartott korábban az ügyben: kihallgatta a nőt, az autóbusz vezetőjét, valamint a jármű utasait és az autópálya érintett szakaszán közlekedő személyeket is. Tanúként hallgatták ki a helyszínelő rendőröket és a bíróság igazságügyi orvos- és műszaki szakértőket, és vezetéstechnikai szakember bevonásával értékelték az időjárási és útviszonyokra vonatkozó adatokat .

A bíróság által megállapított tényállás szerint a nő az általa vezetett kocsival haladt éjjel az M3-as autópálya kivilágítatlan szakaszán belső sávban Budapestről Debrecen felé 110-120 km/h sebességgel.  Ugyanezen az útvonalon a külső sávban 100 km/h sebességgel közlekedett egy utazási társaság autóbusza, két sofőrrel és 80 utassal.

Kapcsolódó
Súlyos buszbaleset az M3-ason: több halott, veszélyessé vált az autópálya
Hárman haltak meg az autópályán, ami az ónos eső miatt lejegesedett. Felborult egy busz, aminek több autó is nekirohant.

Bár csapadék nem esett, a párásodás miatt azonban nedves volt az út, a hőmérséklet pedig kevéssel fagypont alatti. Az autópálya mezőkeresztesi szakaszánál a nő elhaladt a busz mellett, amikor az autó megcsúszott, s a busz előtt átsodródott a külső forgalmi sávba és a szalagkorlátnak ütközött. Az autóbusz sofőrje balra kormányozott, de nem tudta elkerülni az ütközést. A nő autója a busz oldalának, majd a busz a bal oldali szalagkorlátnak ütközött, ami megbillentette az autóbuszt és az az oldalára borult.

Az ütközést követően az autópályán közlekedő járművek közül több is a baleset helyszínére ért, melyek egy része már nem tudott időben megállni, így azok többszörösen egymásba sodródtak.

police.hu

A baleset következtében az autóbuszban utazók közül hárman a helyszínen szörnyethaltak, míg két személy a kórházba szállítás után halt bele a sérüléseibe. Az utasok közül további nyolc személy maradandó fogyatékossággal járó sérüléseket, míg újabb nyolc személy nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett. Az autóbusz utasai és az ütköző gépjárművek utasai közül huszonegy ember szenvedett könnyű sérülést.

Az ügyészség fogházbüntetést kért a nőre halálos tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozása miatt. A vádlott azt mondta az eljárás során, hogy ő nem szegte meg a közlekedési szabályokat, és nem hibázott, hanem megcsúszott a csúszós úton.

A bíróság ítéletének szóbeli indokolása szerint a baleset a nő által vezetett gépkocsi váratlan, a vádlottól független megcsúszása és sodródása miatt következett be. A nő nem számíthatott az autó megcsúszására, mert a baleset helyszínén – a korábbi útviszonyokhoz képest – az útfelület hirtelen felfagyása jelentkezett, melyről a sofőr nem tudhatott.  

Az autópálya megelőző szakaszán jegesedést sem a nő, sem a közlekedés más résztvevői nem észleltek, és ilyen körülményre a közút kezelője sem figyelmeztette az arra haladókat. Az útburkolat szakaszos feljegesedését – a többi balesettel érintett járművezetőhöz hasonlóan – a nő csak akkor vette észre, amikor az autója már irányíthatatlanná vált. A vádlott részéről tehát sem a baleset, sem az autóbusszal való ütközés nem volt elhárítható, ezért a bíróság a vádlottat felmentette.
Az ítélet nem jogerős, az ügyész három munkanapon belül tesz nyilatkozatot a fellebbezés tárgyában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik