Belföld

Rendőrnek adták ki magukat a szlovák unokázós csalók

police.hu
police.hu

Őrizetbe vettek a  Nógrád megyei nyomozók egy 67 éves férfit és egy 52 éves nőt, akik több személytől csaltak ki, illetve kíséreltek meg kicsalni készpénzt Nógrád és Heves megyében. A bíróság elrendelte mindkét gyanúsított letartóztatását.

A rendőrök február közepén kaptak bejelentést arról, hogy három millió forint készpénzt csaltak ki igy nyugdíjas salgótarjáni férfitól. Az akkor még ismeretlen személyek külföldi telefonszámról hívták fel az öregurat és közölték vele, hogy a hozzátartozóját baleset érte, s többmillió forint készpénzre van szüksége. A hívó azt is közölte, hogy a pénzt a rendőr-főkapitányság munkatársai veszik át.

A tévedésbe ejtett férfi ezt követően a lakcímére érkező, magukat rendőrnek kiadó személyeknek átadta a kért összeget. Az ismeretlen személyek hasonló módszerrel próbáltak kicsalni készpénzt Nógrád és Heves megyében, elsősorban Salgótarjánban és Gyöngyösön élő időskorú személyektől is.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság munkatársai beazonosították és országos koordináció keretében akció során, pár nappal ezelőtt Pásztón elfogták a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 67 éves és 52 éves szlovák állampolgárokat. A pénz átadása a sértettek helyzetfelismerésének és a rendőri akciónak köszönhetően is meghiúsult. A gyanúsítottak a jellemzően külföldi telefonszámról felhívott áldozataiktól készpénzt, ékszereket és más anyagi javakat csaltak ki, illetve kíséreltek meg kicsalni.

A rendőr-főkapitányság épületébe előállított szlovák állampolgárokat a nyomozók többrendbeli bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett csalás megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatásukat, amit a bíróság elrendelt.

Az ORFK koordinálásával a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya vizsgálja, hogy a gyanúsítottak további hasonló jellegű bűncselekmények elkövetésével összefüggésbe hozhatók-e, illetve további személyek sérelmére is követtek-e el bűncselekményt. A nyomozás adatai alapján az ügyben várhatóan a gyanúsítottak köre szélesedni fog.

A rendőrség ismételten felhívja a figyelmet arra, hogy az úgynevezett unokázós csalások közös jellemzője, hogy a bűnözők telefonon hívnak fel idős embereket. A csaló a kiszemelt áldozat hozzátartozójának (unokájának, gyermekének) adja ki magát, vagy azt mondja, hogy az ő megbízásából telefonál. Azt állítja, hogy az unoka (gyermek) valamilyen bajba került (például autóbalesetet szenvedett vagy tartozása van), és sürgősen pénzre van szüksége. Mivel közvetlen találkozáskor könnyen kiderülne, hogy nem ő az unoka,  akadályoztatására hivatkozva valakit elküld a pénzért, esetleg ékszerekért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik