Belföld koronavírus

Az oltás után hetekkel nyitnák az iskolákat a tanárok, a keresztények is

Vajda János / MTI
Vajda János / MTI
Duda Ernő professzor is osztja a tanárok félelmeit, az öt szakszervezet mellé állt.

Oktatási szakszervezetek és szakértők közös nyilatkozatot adtak ki arról, hogy az iskolákat csak akkor nyissák ki újra, ha az oktatásban dolgozók megszerzik a koronavírus elleni védettséget. Félelmet és nyugtalanságot okoz, hogy az első oltás után néhány nappal (a rendelet szerint április 19-től) vissza kell térni a tantermekbe.

Mint írják, eddig ennek gyökeresen az ellenkezőjét kommunikálták, Müller Cecília országos tiszti főorvos rendszeresen figyelmeztet rá, az oltás után senki ne érezze magát védettnek. Időre, akár két-három hétre is szükség van, míg az immunrendszer megfelelően reagál, kitermeli az ellenanyagokat. A hivatalos Koronavírus-vakcina kisokos ennél is szigorúbban határozza meg a védettség határidejét: az oltottak védelme csak a vakcina második adagját követően alakul ki, várhatóan 1-2 héten belül.

Kérik a kormányt, eddigi útmutatásai alapján biztosítsa minden pedagógusnak, oktatásban dolgozónak a biztonságos munkavégzést, a jelenléti oktatást csak az egyes oltások alkalmazási előiratainak megfelelő immunizációs idő kivárása után rendelje el.

A Duda Ernő professzor által is aláírt nyilatkozat emlékeztet rá, az angliai tapasztalatok szerint a kórházi ápolást igénylők 4%-a azok közül került ki, akik már megkapták az első adag oltásukat. Többségük vélhetően már fertőzött volt az oltáskor.

A jelenleg engedélyezett oltóanyagok közül a Pfizer, a Szputnyik és a Sinopharm második adagja 3 hét múlva adható be. Ezt követően a lehető legnagyobb védettséghez még 2 hétre van szükség.

Kapcsolódó
Nem lesznek időben védettek a most oltott pedagógusok
Ha az iskolákat és óvodákat április 19-én megnyitják, többé-kevésbé védett és egyáltalán nem védett pedagógusok és a gyerekek fertőzhetik egymást oda és vissza.

Azt kérik, a kormány ne ragaszkodjon az iskolák újranyitásakor egy fiktív dátumhoz, az egy hétvége alatt megszervezett tömeges oltás után biztosítsa az immunizációhoz szükséges megfelelő időszakot.

Nem ezen a 3 héten múlik, hogy a magyar gyermekek milyen eredményesen oldják meg a kompetenciamérés vagy a PISA-teszt feladatait. Viszont sok tanár és oktatásban dolgozó, valamint családtagjaik élete és biztonsága múlik e pár héten. Elsősorban az egész ország – tehát nemcsak az oktatásban dolgozók – érdeke az, hogy az újranyitást követően az iskolák, óvodák ne váljanak ismét a járvány egyik fő fertőzési gócává!

A dokumentumot szakértőként Duda Ernő professzor emeritus, az MTA doktora, genetikus, virológus, immunológus és Dr. Balkányi László, az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ volt tudásmérnöke jegyezte. A közös nyilatkozatot aláírta:

  • Szabó Zsuzsa, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke,
  • Komjáthy Anna, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) választmányi elnöke,
  • dr. Gyimesi László, a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének (MZTSZ) alelnöke,
  • Tóth József, a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet (MKKSZ) elnöke,
  • Dr. Bardócz-Tódor András, a Keresztény Pedagógusok Szakszervezetének (KPSZ) társelnöke.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik