Belföld

Nyolc évet kapott a tolvajt felakasztó kiskunhalasi férfi

police.hu
police.hu

Nyolc év börtönre ítélte a Kecskeméti Törvényszék azt a 39 éves kiskunhalasi férfit, aki bosszúból felakasztotta a gyerekkori barátját egy tanyán bő négy és fél évvel ezelőtt. Sárközy Szabolcs, a Kecskeméti Törvényszék szóvivője megkeresésünkre azt közölte, hogy az emberölési kísérlettel vádolt férfi a büntetés kétharmadának letöltése után bocsátható leghamarabb szabadlábra feltételesen.

A két férfi gyermekkora óta ismerte egymást, s rendszeresen találkoztak. Az ügy sértettje rendszeresen pénzzavarban volt a drogfogyasztása miatt. Ezért különféle dolgokat lopott a barátja szüleitől, majd el is adta azokat. A lopásért elítélték, és az általa okozott kár kár nagy része is megtérült.

A barátja azonban ennek ellenére is meg akarta leckéztetni. Az egyik éjjel besurrant a tanyája udvarára és egy vasállványra felkötözött egy elektromos vezetéket, amit csúszóhurokkal látott el. Ezután elbújt, és megvárta amíg a férfi kijön a házból. Ekkor egy kemény tárggyal leütötte, amitől az elvesztette az eszméletét. Ezt követően a vasoszlophoz vonszolta majd felakasztotta úgy, hogy áldozatának lábai leértek a talajra. Ezzel azt a látszatot akarta kelteni, hogy a férfi öngyilkos lett.

Miután úgy vélte, hogy áldozata életét vesztette, elhagyta a helyszínt. A felakasztott férfi életét az mentette meg, hogy az élettársa a kutyájuk segítségével megtalálta, és azonnal értesítette a mentősöket, akik újraélesztették. A vasoszlopra akasztott férfi hangszálbénulással járó és agyi oxigénhiányos károsodást szenvedett.

A Kecskeméti Törvényszék nyolc év börtönre ítélte a kiskunhalasi férfit. Az ítéletet az ügyészség tudomásul vette, míg az elkövető és a védője felmentés, illetve enyhítés érdekében fellebbezett.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik