Belföld

Vége a leánykereskedő család luxuséletének – videó

police.hu
police.hu
A két hódmezővásárhelyi férfi mellett anyjukat is őrizetbe vették.

A család az elmúlt években öt sértettet – köztük egy kiskorú lányt – erőszakkal, fenyegetéssel kényszerített prostitúcióra. A pénzt elvették, a szexuális kizsákmányolásból befolyt csaknem 20 millió forintot magukra költötték – tudatta a police.hu oldalon a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI.)

A nőfuttató családon kedden reggel ütöttek rajta kommandósok.

A házkutatásoknál (két hódmezővásárhelyi, egy sándorfalvai címen) 7 millió forint értékben foglalt le aranyékszert, használati cikkeket, készpénzt, zárolt üzletrészeket.

Kiderült, a fiatal nőkkel általában az idősebb fiú, K. A. vette fel a kapcsolatot, közösségi oldalon megismerkedett korábban már prostituáltként dolgozott lányokkal, szerelmi viszonyt alakított ki velük. Rávette őket, hogy pénzért árulják testüket, azzal hitegette őket, hogy így lesz pénzük, házat, kocsit tudnak venni. Ez ígéret maradt, mert a nők keresetét elvették, a család felélte.

K. A. többször megalázta, bántalmazta a lányokat, volt, amikor éheztette, kábítószerrel bódította el őket. A telefonjaikat elvette, hogy ne tudjanak segítséget kérni, a szeretteikkel beszélni. Anyja, F. K. és testvére, K. D. általában a szexuális hirdetéseket intézte, az feladatuk volt a lányok szállítása is.

Mindhármukat emberkereskedelemmel és más bűncselekményekkel gyanúsítják. Bűnügyi őrizetbe vette őket, és kezdeményezte letartóztatásukat. A gyanúsítottak terhére rótt emberkereskedelem öt évtől tíz, illetve öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik