Zaják Rita, az Éljen Szekszárd Egyesület (ÉSZ) önkormányzati képviselője március elején döntött úgy, hogy független képviselőként folytatja: ezzel elolvadt az ellenzéki többség a szekszárdi képviselő-testületben, ugyanis az ÉSZ-nek Zajákkal együtt nyolc képviselője volt, a kormánypártiaknak pedig hat. Ács Rezső polgármester pedig szintén a Fideszt erősíti, így Zaják Rita kilépése után már nem tudja az ellenzék leszavazni a kormánypártiakat.
Márciusban történt egy másik országos érdeklődésre számot tartó dolog is a szekszárdi önkormányzatban: Ács Rezső hozott egy olyan határozatot, amellyel a járványhelyzetre hivatkozva megfelezte a képviselők tiszteletdíját. Azonban a Szekszárdi Vasárnap most azt írja, hogy nem mindenkiét:
Erre amiatt a határozatba foglalt kitétel miatt van lehetősége, miszerint a polgármester az alpolgármesterek és a tanácsnokok fizetését nem felezi meg. A szekszárdi önkormányzati képviselők között pedig csak egyetlen tanácsnokot találni, Zaják Ritát, aki tavaly december óta tölt be ilyen tisztséget.
Zaják Rita azt mondta a Szekszárdi Vasárnapnak, hogy nem tudott arról, hogy az ő fizetését nem felezi meg a polgármester, és azt ígérte, jelzi a jegyzőnek, hogy neki ez így nem megfelelő.