Belföld

Kóros elmeállapota miatt felmenthetik a nővérével és sógorával 55 szúrással végző süttői gyilkost

police.hu
police.hu

Megszüntette a Tatabányai Járásbíróság annak az Sz. Dávidnak a letartóztatását, aki tavaly júniusba kivégezte a testvérét és a sógorát Süttőn, majd meggyújtotta a holttesteket.

Dr. Borbély Veronika, a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt közölte, hogy a több emberen elkövetett emberöléssel gyanúsított férfi továbbra sem tett vallomást a büntetőeljárás során.

A szakértői vélemény szerint a férfi jelenleg és a cselekmény elkövetése idején is kóros elmeállapotban szenvedett, emiatt teljesen képtelen volt arra, hogy cselekménye következményeit felismerje, illetve ennek megfelelően cselekedjen.

Ezért vele szemben büntethetőséget kizáró ok áll fenn. Mivel fennáll a veszélye annak, hogy a a kóros elmeállapota miatt újabb bűncselekményt követne el, ezért a bíróság a letartóztatás megszüntetése mellett hat hónapra elrendelte a férfi kényszergyógykezelését.

Az épületben a 41 éves K. Krisztán, a 30 éves felesége, Alexandra, valamint a nő 26 éves testvére Sz. Dávid tartózkodott a tragédia napján. A megalapozott gyanú szerint Sz. Dávid 36 késszúrással megölte a sógorát, majd 19 késszúrással meggyilkolta nővérét is. A férfi ezt követően benzinnel átitatott rongyokat tett a holttestekre és a házban is benzint locsolt szét, majd azt meggyújtotta. A 27 éves férfi még kijutott a házból, de a testvére és a férje borzalmas halált halt.

A kezelésre szoruló Sz. Dávid másodfokú égési sérüléseket szenvedett a kezén, lábán és az arcán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik