Veres Pált, Miskolc polgármesterét kérte fel a Miskolci Egyetem kuratóriumi tagjának Varga Judit igazságügyi miniszter, a kuratórium elnöke. Varga Judit hétfőn a Facebook-oldalán azt írta: Kriza Ákosnak, Miskolc korábbi polgármesterének januári halálával nemcsak egy a városáért mindig tenni akaró politikust, de a Miskolci Egyetem kuratóriumának egyik tagját is elveszítették.
Hozzátette, a Miskolci Egyetem sikerességének egyik záloga, hogy az intézmény és a város szoros kapcsolatot ápoljon. Ezért kérte fel Veres Pált (Függetlenek SZIVE-MSZP-Momentum-Párbeszéd-Jobbik-LMP-DK-Mindenki Magyarországa-Velünk a Város), Miskolc polgármesterét a megüresedett kuratóriumi pozíció betöltésére. E javaslatáról az alapítói jogokat gyakorló Palkovics László innovációs és technológiai minisztert is tájékoztatta.
Hiszem, hogy az egyetem és a város jó együttműködése egy olyan szimbiózissá válik, amelyből Miskolc lakói és az egyetemi polgárság egyaránt profitál, s amely biztosítéka lesz az egész régió fejlődésének
– fogalmazott Varga Judit.