Belföld

Gundel Takács Gábor kiállt az elküldött Hrutka János mellett

Facebook
Facebook

Miután Hrutka János kiállt a szivárványcsaládokkal szolidarító Gulácsi Péterrel, a korábbi Fradi-játékost pénteken elküldték a Spíler Tv-től. Nem sokkal azután, hogy nekünk is interjút adott a témában:

Kapcsolódó

Hrutka pénteken posztolta közösségi oldalán, hogy már nem tagja a Spíler TV szakkommentátorainak.

A Ferencváros korábbi labdarúgója három és fél évet töltött a csatornánál, a stúdiós beszélgetésekben és a közvetítésekben is szerepet vállalt. A bejelentésből nem derül ki, hogy miért döntöttek a leváltása mellett, de a bejegyzésének az a része, mely szerint „a mi családügyeink mindig harmóniát sugároztak”, alighanem arra tett utalás, hogy Gulácsi Péter kiállt a szivárványcsaládok mellett, Hrutka pedig támogatta a válogatott kapust véleménye felvállalásában.

Köszönöm szépen Spíler TV ezt a felejthetetlen utazást, köszönöm, hogy felületet biztosítottatok a szárnyalásra, hogy a tapasztalatokat, az állandó küzdeni tudást, a fel nem adást, a pozitív szemléletet átadhattam a fiatalabb generáció számára is az akadémiai előadásaim által. Fontos mérföldkő volt mind

– írta Hrutka a bejelentésében, melyet azzal zárt, „Kihúzott vállal, egyenes gerinccel ülök és mosolygok azóta is. Minden perce megérte!”

Hrutka nem az első egyébként, akit egyik pillanatról a másik kitettek a Spíler TV-től, 2018-ban Kele Jánost is indoklás nélkül távolították el a szerkesztőségből, azt követően, hogy több bejegyzésben is bírálta a Mészáros Lőrinchez köthető 2Rule sportmárkát. Hrutka Jánost egyébként lapunk is megkereste, de nem kívánt hozzátenni többet a bejegyzéséhez. A Spíler egyébként Vida József érdekeltségébe tartozik.

Gundel Takács Gábor,  a Spíler Tv műsorvezetője a család az család szlogenre rímelve azt írta Hrutka elbocsátása kapcsán, hogy „a barát az barát.” A Media1-nek azonban nem kívánta részletezni, hogy pontosan mire gondolt. (Via Telex)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik