Belföld koronavírus

A MOK több megyei vezetője szerint is komoly gondok vannak az oltási rendszerrel

Koszticsák Szilárd / MTI
Koszticsák Szilárd / MTI

Szijjártó László, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) Győr-Moson-Sopron megyei elnöke egy hétfőn megjelent, segélykiáltásnak is tekinthető nyílt levélben írt az oltási rendszer aggasztó problémáiról. A szakember szerint, „totális cenzúra van, a kórházakban dolgozók nem nyilatkozhatnak, nem mondhatnak véleményt”. Közben pedig a háziorvosok betegei elégedetlenek, sokszor agresszívek, mert a közmédiából azt hallják, hogy van elég oltóanyag. A problémákért pedig a háziorvosukat teszik felelőssé, rajta kérik számon az elmaradt oltásokat. Csakhogy „jelenleg nem áll rendelkezésre a háziorvosoknál és a kórházi oltópontokon sem minden regisztrált számára elegendő oltóanyag”, ráadásul „a beoltás sorrendjét sem tudják döntően befolyásolni.” Szijjártó szerint a vakcinák központi elosztásánál számos zavar észlelhető, elmaradnak leszervezett oltások, egy térségen belül sem logikus a készítmények elosztása.

A Népszava a MOK több megyei szervezetét is megkereste, hogy megtudják, egyetértenek-e az abban leírtakkal, hasonlóak-e a tapasztalataik.

Kovács László, a MOK Vas megyei elnöke szerint a kormányzati média nem csak az országos, hanem helyi szinten sem törekszik a kiegyensúlyozott tájékoztatásra, ezért a megyei médiumoknak írtak levelet. Ebben jelezték:a szombathelyi oltópontokkal kapcsolatban egyoldalú tájékoztatás jelent meg a megyei lapban, és épp a háziorvosok véleményét nem kérdezték meg. Dús István, a MOK somogyi elnök szerint a regisztrálást is jobbá kellene tenni, mert az interneten lehet a legkönnyebben jelentkezni, de a falvakban élő időseknek jellemzően nincs e-mail címük.

Szijjártó László a totális cenzúrára vonatkozó szavait az is alátámasztja, hogy a lap megkeresésére többen csak nevük szerepeltetése nélkül nyilatkoztak.

Ha valaki a kormánymédiából tájékozódik, az azt szűrheti le, hogy bár van oltóhely és oltóanyag elegendő, az oltópontokon dolgozók és a háziorvosok töketlenkedése miatt nem sikerült beoltani mindenkit, aki eddig regisztrált

– mondta a lapnak egy dunántúli MOK-vezető, aki szerint „a háziorvosoknak legalább akkora problémát okoz a vakcinákkal és az oltási helyzettel kapcsolatos hamis kormánypropaganda, mint maga a koronavírus.”

Koronavírus

Ajánlott videó

Olvasói sztorik