Belföld

Őrjöngve támadtak egy kisgyermekes nagykőrösi anyára az exe ötszáz forintos tartozása miatt

Letartóztatta a Budakörnyéki Járásbíróság azt a férfit, aki életveszélyesen megfenyegetett egy kisgyermekes asszonyt a volt élettársa 500 forintos tartozása miatt. Két férfi tudta csak lefogni az őrjöngő támadót, aki ellen önbíráskodás és más bűncselekmény miatt indítottak eljárást a nagykőrösi zsaruk.

Február 24-én a férfi bement a nő lakásába, ahol az asszony a két kiskorú gyermekével tartózkodott. A gyanúsított egy 500 forintos tartozást követelt az asszonytól, akit életveszélyesen is megfenyegetett. Mivel a nő volt élettársa a szomszédos lakásban tartózkodott, meghallotta a kiabálást és egy másik férfival a konfliktus helyszínére sietett.

A gyanúsított a szobába érkező férfitől is 500 forintot követelt, életveszélyesen megfenyegette, majd felé lépett. Ekkor dulakodás és lökdösődés alakult ki a két férfi között, majd a sértett és a vele együtt a helyszínre érkező férfi, közös erővel kitolta a támadót az utcára. Ezt követően az agresszív férfi tovább fenyegetőzött, majd távozott a helyszínről. Az eset következtében a nő nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Egy korábbi büntetőügyben beszerzett elmeorvos-szakértői vélemény szerint a gyanúsított mentális betegségben szenved, ezért képtelen arra, hogy felismerje tettei következményeit és ennek megfelelően cselekedjen. Mindemellett szabadlábon hagyása esetén fennáll vele szemben a bizonyítás megnehezítésének és hasonló bűncselekmény elkövetésének a veszélye, ezért az ügyészi indítvány szerint letartóztatása indokolt, valamint elmeállapotára figyelemmel kényszergyógykezelés alkalmazható vele szemben.

Az ügyben eljáró nyomozási bíró az ügyészi indítvánnyal egyezően letartóztatta a férfit. A bíróság a kényszerintézkedés végrehajtásának helyszínéül az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet jelölte ki.  A döntést az ügyész tudomásul vette, míg a gyanúsított és védője fellebbezett ellene, így a végzés nem végleges, de végrehajtható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik