Belföld

Életfogytiglant kaphat a kegyetlen mórahalmi testvérgyilkos

police.hu
police.hu

Továbbra is letartóztatásban maradhat az a mórahalmi férfi, aki tavaly januárban leszúrta 18 éves öccsét, majd rágyújtotta a házat. A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség ugyanis arra tett indítványt, hogy a bíróság tartsa fenn a különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel gyanúsított férfi letartóztatását.

A vádirat szerint az ittas férfi tavaly január 4-én éjjel 2 óra körül felkereste az öccsét a korábbi közös családi házukban, Mórahalmon. A testvérek vitatkozni kezdtek, majd a férfi egy késsel hátba szúrta öccsét, melynek következtében a testvére életveszélyes sérüléseket szenvedett. A férfi ezután az udvarról benzint hozott, amit szétlocsolt a házban és a melléképületben, majd meggyújtotta az üzemanyagot.

A férfi testvére a helyszínen életét vesztette, elszenesedett holttestét már csak a tűzoltók tudták kihozni az épületből. Értesülésein szerint a fiatal beismerte a bűnösségét az elfogása után. A törvényszék végzése ellen a férfi védője az elsőfokú bíróság indokait vitatva jelentett be fellebbezést a letartóztatás megszüntetése végett.

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség a másodfokú ügyészi átiratában kifejtette, hogy a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés 10 évtől 20 évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő így a férfi esetében fokozottan fennáll a szökés és az elrejtőzés veszélye. De egyetértettek a törvényszék azzal a megállapításával is, miszerint adatok merültek fel arra, hogy az épület felgyújtása nem csak az áldozat életének a kioltását, hanem a bizonyítékok eltüntetését is célozta. Mindezekre figyelemmel a fellebbviteli főügyészség az elsőfokú végzés helybenhagyására tett indítvány.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik