Belföld

„Labilis voltam és elvesztettem a fejem” – mondta a főbérlőjével tucatnyi szúrással végző István utcai gyújtogató

BM OKF
BM OKF

Lezárta a nyomozást a rendőrség azzal a 29 éves B. János Norberttel szemben, aki 2019 januárjában megölte a főbérlőjét Budapesten, az István utcában. A férfi a tulaj kutyáját is bántalmazta, amit az áldozatával együtt egy ágyba fektetett, majd felgyújtotta a kanapét. Az áldozat elszenesedett holttestére a tűzoltók találtak rá.

Az életvédelmi nyomozók megállapították, hogy az elhunyt férfi lakásának több szobáját is kiadta, ezért a bérlőket egyenként ellenőrizték. Kiderült, hogy B. János Norbert január 28-án délelőtt fizetési haladékot akart kérni a főbérlőtől, aki azonban ragaszkodott a bérleti díj kifizetéséhez. A főbérlő azt mondta az albérlőnek, hogy amennyiben nem fizetnek, ki kell költözniük a lakásból.

Az egyezkedés ezután veszekedéssé fajult, és B. János a 49 éves férfit először egy késsel tucatnyi alkalommal megszúrta, majd megfojtotta. A főbérlő holttestét ezután B. János behúzta a szobájába, majd a férfi kutyáját is a szobába csukta és felgyújtotta a lakrészt, hogy eltüntesse a nyomokat.

A férfi részbeni beismerő vallomást tett a nyomozati szakban. Értesüléseink szerint a gyilkosságot bevallotta, a kutya bántalmazását és a gyújtogatást viszont tagadta, a tettét pedig azzal magyarázta, hogy elég labilis idegállapotban volt abban az időszakban, s elvesztette a fejét.

B. János Norbert akár életfogytiglant is kaphat különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt, ha bebizonyosodik a bűnössége Az állatkínzás miatt pedig három évet kaphat bizonyítottság esetén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik