Belföld

Tíz éven át kitartatta magát az élettársával egy férfi Budapesten

Teljesen kihasználta, bántalmazta, majd a prostitúcióval keresett pénzét is elvette egy nőtől az a férfi, aki ellen emberkereskedelem miatt indított nyomozást az Érdi Rendőrkapitányság.

A nő megpróbáltatásai még 2011 elején kezdődtek. A férfi ugyanis egészen a tavaly év év égéig napi rendszerességgel bántotta és kényszerítette prostitúciós tevékenységre Budapesten. A férfi  minden alkalommal elvette az összes bevételt a nőtől és a pénz felett is ő rendelkezett.

Tekintettel arra, hogy a gyanúsított a nyomozó hatóság szóbeli idézésének nem tett eleget, telefonos megkeresésre pedig a tartózkodási helyéről félrevezető információkat adott, fennáll vele szemben a szökés, elrejtőzés veszélye. Továbbá az ügyészi indítvány szerint a terhelt a bizonyítást is megnehezítheti, ezért vele szemben kényszerintézkedés elrendelése indokolt.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója távmeghallgatás útján megtartott ülésén meghallgatta a gyanúsítottat és négy hónapra elrendelte a férfi bűnügyi felügyeletét. A terhelt mozgását és a bűnügyi felügyelet szabályainak betartását nyomon követő technikai eszközzel kell ellenőrizni. A döntést az ügyész, a terhelt és védője is tudomásul vette, így a végzés végleges és végrehajtható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik