Már érkeznek a behívók SMS-ben a 60 év alatti krónikus betegeknek a hétvégi kórházi oltópontos oltásra – közölte a kormányzati tájékoztató honlap. Mint írták, a regisztrált idősek oltásával párhuzamosan folytatódik a 60 év alatti krónikus betegek oltása is, közülük most 74 ezer ember oltására van lehetőség.
Az oltandók csütörtökön kapják meg a „behívót” SMS-ben, amely tartalmazza az oltás pontos időpontját és helyszínét is. A 60 év alatti krónikus betegek célcsoportjából is most az idősebbek, a 47 – 59 év közöttiek számíthatnak SMS-re. Az oltás és az azzal járó helyszíni adminisztráció kb. 40-60 percet vesz igénybe. Az olthatóságról a helyszíni kikérdezés alapján az oltóorvos dönt. Az oltás AstraZeneca-vakcinával történik.
A tumultus és felesleges sorban állás elkerülése érdekében arra kérik az érintetteket, hogy minden behívott a megadott időpontra érkezzen. Az SMS-ben kapott időpont nem módosítható. Az, aki behívót kap SMS-ben, de valamilyen oknál fogva nem tud megjelenni a megadott időpontban, az csak egy későbbi alkalommal fog sorra kerülni. Aki a behívottak közül esetleg aktívan fertőzött és tünetes, az természetesen nem oltható, és otthon kell maradnia.
A hétvégi oltási akcióban 101 kórház vesz részt, összesen 433 oltóponttal. A kórházi oltópontok 8-18 óra között lesznek nyitva. Egy oltóponton óránként optimális esetben 12 ember oltását végzik. Az oltásra vinni kell a TAJ-kártyát, személy igazolványt és lehetőség szerint a kinyomtatott és kitöltött hozzájáruló nyilatkozatot, amelyet innen lehet letölteni.