Rosta Tibor / MTI
Belföld

Határozatlan idejű sztrájk kezdődött a makói gumigyárban

Határozatlan idejű sztrájk kezdődött a Contitech Fluid Automotive Hungária Kft. makói gyárában kedden 14 órától a Makói Gumiipari Szakszervezet (MGSZ) szervezésében, írja az MTI.

Hajdú Roland, az MGSZ titkára közölte: a munkáltató tavaly nyáron mondta föl a 23 éves kollektív szerződést, mert elavultnak tartotta. Az új megállapodásról, kisebb megszakításokkal, decemberig folytak a tárgyalások, de nem tudtak egyezségre jutni, ezért a fokozatosság elvét betartva három munkabeszüntetést tartottak, és végül kénytelenek voltak határozatlan idejű sztrájkot hirdetni.

A szakszervezet részletesen ismertette a munkáltatóval követeléseit, meghatározva az ezek teljesítéshez szükséges forrásokat is, ám ezekre nem kaptak semmilyen választ

– mondta az érdekképviseleti vezető.

A munkabeszüntetés addig fog tartani, amíg nem kezdődik érdemi egyeztetés a sztrájkkövetelésekről, így a jobb munkafeltételekről és a dolgozóknak járó juttatásokról

– hangsúlyozta Hajdú Roland.

A szintén az üzemben működő Contitech Dolgozók Független Szakszervezete szerint nem a sztrájk a megfelelő érdekérvényesítési eszköz. Leszögezték, a kollektív szerződés megkötésében érdekeltek, de amíg tart a sztrájk, erre nincs lehetőség.

A cég közleménye szerint a csütörtökön befejeződött 24 órás munkabeszüntetést követően többször is tárgyaltak az MGSZ sztrájkbizottságának tagjai és a munkáltató képviselői. A felek hajlandóságot mutattak arra, hogy a megállapodás részleteit kollektív szerződésben rögzítsék, de pénteken az MGSZ visszautasította a munkáltató kezdeményezését, hogy ebbe az egyeztetésébe, a törvényi kötelezettségekkel összhangban, a másik két szakszervezetet is bevonják.

Az MGSZ ismét felállt a tárgyalóasztaltól anélkül, hogy a munkáltató megoszthatta volna a helyzet rendezésére vonatkozó konstruktív javaslatait. A munkáltató kedd délutánra tűzte ki a kollektív szerződés tárgyalásának következő időpontját, amelyen mindhárom szakszervezet megjelenésére számít.

Leszögezték, az egyenlő érdekképviselet jogát minden munkavállalónak és mindhárom szakszervezetnek biztosítani kell.

A vállalkozás szerint a hazai termelő cégek jövője azon múlik, hogy képesek-e megújulni, az új, digitális jövőhöz igazítani a munkafolyamataikat és struktúráikat, beleértve a juttatási rendszert is. Mivel a magyarországi bérszínvonal jóval magasabb, mint a régióban a versenytársainké, meg kell találni azokat a hatékonysági tényezőket, amelyek biztosítják, hogy az itt előállított termékek versenyképesek maradjanak. Ennek egyik feltétele az, hogy a juttatási rendszer biztosítsa a cég munkaerőpiaci versenyképességét.

A munkáltató megérti, hogy a szakszervezetek, és az általuk képviseltek ragaszkodnak a múltból örökölt jogaikhoz, de úgy véli, ha ezt elfogadnák, akkor a cég versenyképességét is befagyasztanák a múltbeli szinteken. Ahhoz, hogy egy megegyezés létrejöhessen, minden félre szükség van.

A cégvezetés várja a tárgyalóasztalhoz az MGSZ képviselőit, a másik két reprezentatív szakszervezet képviselőivel együtt, annak érdekében, hogy érdemi és megoldásorientált megbeszéléseket folytassanak. Bíznak abban hogy az MGSZ helyi képviselői is belátják, hogy a makói gyár versenyképessége, a technológiai átállás sikere, a dolgozók jövőjének megalapozása most zajlik, ebben a változásban mindenkinek részt kell vállalnia, ez a közös érdekük, áll a cég közleményében.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.