Belföld

Kilenc évet kértek a fegyveres rablással vádolt szegedi jogászra

police.hu
police.hu

Kilenc év fegyházbüntetést kért az ügyészség arra az 52 éves férfira, aki tavaly májusban pisztollyal akart kirabolni egy  szegedi postát, majd két nappal később egy virágboltot rabolt ki.

A jogász végzettségű szegedi férfi alkoholproblémákkal küzdött, ami miatt pszichiátrián is kezelték. A gyógyszereit azonban nem szedte, italozása miatt megromlott a házassága, 2018 márciusban pedig elbocsátották a munkahelyéről.

Miután a tartalékait felélte, a férfi kétségbeesésében úgy döntött, hogy rablással szerez pénzt. Május 21-én délelőtt az otthonában engedély nélkül tartott pisztollyal, napszemüveget, szájmaszkot viselve megjelent egy szegedi postán, ahol csak három alkalmazott tartózkodott.

A szájmaszkot és napszemüveget viselő férfi odalépett az egyik ügyfélablakhoz, a pisztolyt rászegezte az alkalmazottra és pénzt követelt tőle. A három ott dolgozó nő azonban kihasználta a figyelmetlenségét és a hátsó ajtón kirohant az épületből, így a férfi zsákmány nélkül távozott. A sikertelen rablás után két nappal a férfi szájmaszkot viselve egy szegedi virágüzletbe ment be, ahol a korábbi rablásnál használt pisztolyt rászegezte a pult mögött álló nőre és felszólította, hogy adja át a bevételt.

Az eladó öt darab ezer forintos bankjegyet adott át a férfinek, és közölte, hogy több pénzt nem ad. Eközben az üzlet hátsó részében tartózkodó másik alkalmazott felhívta a segélyhívót. Ezt a férfi is észrevette, és elsietett a helyszínről. A rendőrök még aznap elfogták a férfit egy söröző teraszán, majd a lakásán a rablásokhoz használt fegyvert és a pisztolyhoz tartozó lőszereket is lefoglalták.

Az ügyész kilenc év fegyházat kért az elkövetőre beismerés esetére. A jogász beismerte a bűnösségét, Kóbor Jenő bíró azonban elutasította a vallomás elfogadását. A férfi korábban pszichiátriai kezelés alatt állt, gyógyszereket is szedett, de azt abbahagyta, a bűncselekmények elkövetésekor pedig enyhe fokban korlátozott volt a beszámítási képessége. A bíró ezért szükségesnek tartotta igazságügyi szakértők meghallgatását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik