Belföld

Egymilliót is elkérhetett a szülőktől egy fővárosi igazgató, hogy felvegye a gyerekeiket a két tannyelvű gimnáziumba

Getty Images
Getty Images

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség egy budapesti iskolaigazgató ellen, mert több esetben is pénzt kért a külföldi szülőktől azért, hogy a magyar nyelvet nem ismerő gyermekeiket felvegye az iskolába.

A 68 éves férfi 1997-2017. között egy budapesti, állami fenntartású, angol-magyar két tannyelvű általános iskola és gimnázium intézményvezetője volt. Az iskolába a felvételről, átvételről az igazgató döntött. A külsős iskolából érkező tanulóknak a két tanítási nyelvű osztályokba történő felvételhez az alapfokú képzésnél eredményes írásbeli és szóbeli szintfelmérőt, és közismereti tárgyakból is vizsgát kellett teljesíteni, a középfokú képzésnél pedig eredményes nyelvi különbözeti vizsgát kellett tenni.

A vádirat lényege szerint az igazgató 2016-2017. évben, a kötelező felvételi előírásokat, ezáltal az ingyenes közoktatásra vonatkozó szabályokat megszegve, pénzt kért azért, hogy felvegye a magyar nyelvet nem ismerő külföldi állampolgárok magyar nyelvet szintén nem ismerő gyermekeit az iskola két tannyelvű osztályaiba.

A szülők általában tolmács segítségével, személyesen keresték fel az igazgatót, aki az iskola bemutatását követően, a két tanítási nyelvű osztályokba felvételért gyermekenként jellemzően 3000 vagy 4000 eurót kért a szülőktől. A szülők nem tudtak arról, hogy az intézményben a közoktatás ingyenes, úgy tudták, hogy az igazgató által elkért, illetve neki átadott összeg a képzés díja.

A Fővárosi Főügyészség vádirata szerint az igazgató hét gyermek felvételéért is pénzt kért. Értesüléseink szerint az intézmény vezetője tagadta az ellene felhozott vádakat, és azzal védekezett, hogy alapítványi támogatásként fizették be a pénzt a szülők. Az ügyészség azonban másképp látja a dolgot, és önálló intézkedésre jogosult személy által kötelességszegéssel és üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadása miatt állítja bíróság elé az igazgatót. A főügyészség letöltendőt kért a férfire.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik