Belföld

Megírták Orbánnak, a gyermek nem „közjószág”

Bielik István / 24.hu
Bielik István / 24.hu
Hiába kérdezték, komolyan gondolta-e. Rogán Antal sem válaszolt az LMP felháborodott képviselőinek, rábízta Dömötör államtitkárra.

Keresztes László Lóránt és Hohn Krisztina írásbeli választ igénylő kérdést nyújtott be Orbán Viktornak arról, komolyan gondolja-e. hogy a „gyermek közjószág is”. A kormányfő február 5-én az állami rádióban demográfiai ügyek és a családtámogatások kapcsán mondta azt, hogy „a gyermek egy közjószág is, azon kívül, hogy saját személyes boldogsága minden szülőnek, egy érték”.

Bár a „közjószág” egy közgazdasági kifejezés, az LMP képviselői jelezték, felháborítónak tartják a miniszterelnök szóhasználatát, szülőként határozottan visszautasítják, hogy bárki ilyen szavakat használjon gyermekekre, ráadásul a kormányfő álszent, hiszen politikájával több százezer embert üldözött el az országból, nagyon sok magyar gyermek ezért nem itt fog felnőni.

Az, hogy egy kormányfő »közjószágnak« nevezi a gyermekeket, felháborító és teljességgel elfogadhatatlan.

Az LMP képviselői rákérdeztek Orbán Viktornál arra is, ha valóban fontos a családok és a gyermekek támogatása, akkor a kormány:

  • miért csökkentette a tankötelezettség küszöbét 16 éves korra,
  • miért teszi gazdagok kiváltságává a felsőfokú tanulmányokat,
  • miért nem emeli meg a családi pótlékot?

Az LMP politikusai a „közjószág” közgazdasági értelmezése kapcsán is érthetetlennek tartották a nemzet jövője szempontjából a kabinet gazdaságpolitikáját, ami családok ezreit szakított szét, és ami miatt mostanra minden hatodik magyar gyermek külföldön születik.

A gyermek NEM »közjószág«, hanem a legnagyobb felelősség, és maga a jövő. Egy felelős, nemzeti kormány pedig azért dolgozna, hogy minden magyar gyermek a szülőföldjén nőhessen fel.

Orbán Viktor nem válaszolt. A miniszterelnök szóhasználatára Rogán Antal propagandaminiszter államtitkára, Dömötör Csaba sem tért ki külön, ellenben nagyon hosszan leírta, milyen sok jót tett, tesz és fog tenni a kormány a családokkal, a fiatalokkal és a gyermekekkel, mivel

2010 óta családbarát országot épít, melynek középpontjában a gyermek áll.

Kiemelte, hogy a kormány kiemelt célja, hogy a gyermeket nevelő családok közül lehetőleg minél több maradjon itthon, jusson saját otthonhoz, jelezte,

a továbbtanulás – az LMP-s képviselők állításával ellentétben – független az anyagi helyzettől.

Azért dolgoznak, hogy a fiatalok megtalálják számításukat itthon, és az államtitkár szerint – minden ellenkező állítás ellenére – a hazatérő magyarok száma az elmúlt években már meghaladta a távozókét és a bérek is folyamatosan emelkedtek. A kormány egyébként még több támogatást biztosítana a jövőben a családalapításhoz, a gyermekvállaláshoz, éppen azért, mert minden gyermek érték. Ebben a viták ellenére egyetért az ellenzékiekkel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik