Belföld koronavírus

Orbán: Március 15-ére be fogunk oltani minden 60 év feletti regisztrált magyart

Szigetváry Zsolt / MTI
Szigetváry Zsolt / MTI

Ha az elmúlt 3-4 nap adatait megnézzük, akkor a helyzet javulása megállt. Nem tudom azzal biztatni a hallgatókat, hogy napról napra javul a helyzet, most inkább stagnál, némileg romlik – mondta Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth rádióban az operatív törzs ülése után. A miniszterelnök ismertette a legújabb adatokat: 1576 új fertőzöttet regisztráltak, meghalt 98 beteg. Kórházban 3638 embert ápolnak, lélegeztetőgépen 302-en vannak.

Az oltottak száma jelenleg 264 530, 92 ezren pedig már a második oltást is megkapták. A miniszterelnök szerint ez azért is fontos, mert fordulóponthoz érkeztünk, hiszen „eddig úgy volt, hogy a vírus támadott minket, most mi támadunk, a vírus védekezik”.

Március 15-ére minden 60 év feletti magyar állampolgárt, aki regisztrált, be fogunk oltani

– közölte Orbán. Ha pedig a kínai vakcinával is tudnak oltani, akkor áprilisra a védettek száma meg fogja haladni a kétmilliót. Hozzátette, ez a legrosszabb eset, ennél csak jobb lehet a vakcinák érkezésétől függően.

Orbán arról is beszélt, hogy a gazdasággal kapcsolatban érzi a sürgetést, azt, hogy mindenki nyitást szeretne, és megérti a vendéglátósokat és a turizmusban dolgozókat.

Édesanyám is azt mondta, hogy most már csináljunk valamit

– jegyezte meg, de hozzátette, hogy óvatosan és megtervezetten kell haladni. A hamarosan induló nemzeti konzultáció és a gazdaság újraindítására vonatkozó akcióterv kapcsán elmondta, hogy az első döntéseket meghozták,

elfordítottuk az indítókulcsot.

A konzultációt azért tartják, hogy megismerjék az emberek véleményét, nem lát abban ördögtől valót, hogy azok számára, akik már védettek, valamivel gyorsabb nyitást tegyenek lehetővé, de ez azon múlik, hogy „a többi magyar mit mond”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik