Belföld koronavírus

Egyéni vállalkozók is megkaphatják az EU-tól érkező 10 milliós ingyenhitelt

Csanádi Márton / 24.hu
Csanádi Márton / 24.hu

Egyéni vállalkozók és kkv-k is igénybe vehetik márciustól a Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsönt, amelyhez teljes, lezárt és nyereséges 2019-es üzleti évre lesz szükség, és legfeljebb a vállalkozás akkori árbevételének megfelelő összeg vehető majd fel – írta meg a Portfolio.hu a hitelprogram első szakaszának tervezetéből, amely még nem a végleges feltételeket tartalmazza. A felhíváshoz kapcsolódó észrevételeket, javaslatokat 2021. február 27-ig várják a véleményezésre kialakított partnerségi fórumban. A tervezet szerint a hitelhez fedezetként tulajdonosi kezesség vagy többek között ingatlanjelzálog is elfogadható lesz.

A lap szerint GINOP-9.1.1-21 kódszámú program itt elérhető tervezetéhez máris nagy számban érkeztek hozzászólások. A tervezet legfontosabb, egyelőre nem fix pontjai alapján a hitelprogram összege 100 milliárd forint, melyből Budapestre és Pest megyére legfeljebb 40 százalék juthat. A program

az Európai Unió által biztosított helyreállítási támogatásból (REACT-EU) valósul meg,

célja éven túli lejáratú forgóeszközhitel nyújtása készletbeszerzésre, működési költség, bér és járulékai, valamint rezsiköltség finanszírozására.  A hitel összege 1 millió és 10 millió forint között lehet, és nem haladhatja meg a 2019. évi teljes lezárt üzleti év árbevételét. Kamata nincsen és kezelési költség, rendelkezésre tartási jutalék, előtörlesztési díj, szerződésmódosítási díj sem számítható fel, kivéve azt, amely harmadik felet illet (értékbecslői, közjegyzői díj), illetve a követelésbehajtás költségeit.  A hitel futamideje a kölcsönszerződés megkötésétől számított maximum 120 hónap, rendelkezésre tartási ideje a kölcsönszerződés megkötésétől számított legfeljebb 3 hónap, türelmi ideje (vagyis ameddig a törlesztést nem kell elkezdeni) a rendelkezésre tartási idő végétől számított legfeljebb 36 hónap.

A támogatásra jogosultak a devizabelföldinek minősülő, Magyarország területén székhellyel, telephellyel, gazdaságilag potenciálisan életképes, azonban finanszírozási forrásokhoz nem, vagy nem megfelelő mértékében hozzájutó vállalkozások, amelyek mikro-, kis- és középvállalkozásnak minősülnek a Bizottság 651/2014/EU rendelet I. melléklete alapján,

  • gazdálkodási formakód szerint: 113 Korlátolt felelősségű társaság, 114 Részvénytársaság, 116 Közkereseti társaság, 117 Betéti társaság, 121 Szociális szövetkezet, 123 Iskola szövetkezet, 129 Egyéb szövetkezet, 142 Európai szövetkezet (SCE), 228 Egyéni cég, 231 Egyéni vállalkozó,
  • TEÁOR-kód szerint az 1. Éttermi, mozgó vendéglátás (TEÁOR 5610), 2. Rendezvényi étkeztetés (TEÁOR 5621), 3. Italszolgáltatás (TEÁOR 5630), 4. Filmvetítés (TEÁOR 5914), 5. Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése (TEÁOR 8230), 6. Sport és szabadidős képzés (TEÁOR 8551), 7. Előadó-művészet (TEÁOR 9001), 8. Előadó-művészetet kiegészítő (TEÁOR 9002), 9. Művészeti létesítmények működtetése (TEÁOR 9004), 10. Múzeumi tevékenység (TEÁOR 9102), 11. Növény-, állatkert, természetvédelmi terület működtetése (TEÁOR 9104), 12. Sportlétesítmény működtetése (TEÁOR 9311), 13. Sportegyesületi tevékenységet (TEÁOR 9312), 14. Testedzési szolgáltatás (TEÁOR 9313), 15. Egyéb sporttevékenység (TEÁOR 9319), 16. Vidámparki, szórakoztatóparki (TEÁOR 9321), 17. Fizikai közérzetet javító szolgáltatás (TEÁOR 9604), 18. M.n.s. egyéb szórakoztatás, szabadidős tevékenységet (TEÁOR 9329), 19. Szállodai szolgáltatás (TEÁOR 5510), 20. Üdülési, egyéb átmeneti szálláshely-szolgáltatás (TEÁOR 5520), 21. Kempingszolgáltatás (TEÁOR 5530), 22. Egyéb szálláshely szolgáltatás (TEÁOR 5590), 23. Utazásközvetítés (TEÁOR 7911), 24. Utazásszervezés (TEÁOR 7912), 25. M.n.s. egyéb szárazföldi személyszállítás (TEÁOR 4939) szektorokban vehető igénybe.

További részleteket a palyazat.gov.hu-n talál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik