Belföld

105 nap után kapta meg a bértámogatást egy budapesti kávézó

Nagy és örömteli a mai nap a Jedermann életében! 105 nap után végre megérkezett a bértámogatás!

– közölte a Jedermann szerdán Facebook-oldalán. A IX. kerületi Ráday utcában található kávézó azért hozzátette: „nem sok, de legalább megjött”. A bejegyzéshez feltöltött képen az is látható, hogy 12 főre, négy hónapra kaptak összesen 500 ezer forintot, ami egy hónapban 10 416 forintot jelent egy főre nézve.

A posztban egyúttal megköszönték a követőiktől kapott folyamatos bátorítást, üzeneteket, leveleket és támogatásokat is, mint írták: több mint 500 ezer forintot adtak össze nekik.

A Jedermann novemberben úgy számolt, hogy február 1-jéig bírják majd. Most azt írják: vendégeiknek hála, ha nem változik semmi, május 1-jéig biztosan meglesznek, mind a tizennégy alkalmazottat beleértve.

Az ágazati bértámogatással kapcsolatos anomáliákról ebben a cikkünkben olvashat bővebben:

Kapcsolódó
Ebbe bele fogunk dögleni – mondja a bezárásra kényszerült vendéglátós
Az ágazati bértámogatás túl bürokratikus, és túl rövid ahhoz, hogy valódi segítség legyen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik